A kormány lehet az Aranybika megmentője

Kormányzati segítséggel kell megmenteni az Aranybikát. Kósa Lajos polgármester szerint nem lehet hagyni, hogy a város idegenforgalmi jelképe tönkre menjen. Erről a Kölcsey Központban esett szó. A kormány itt tartotta a turisztikáról szóló konzultációt a szakmai szervezetekkel - adta hírül a Dehir.hu.

A csaknem százéves Aranybika Debrecen jelképe, a patinás épület azonban az utóbbi években vesztett vonzerejéből. Felújításra vár és az üzemeltető cég is nehéz anyagi helyzetbe került. Kósa Lajos szerint kormányzati segítséggel kell a hotelt megmenteni.

- Az Aranybikát nem szabad veszni hagyni! Mindent megteszek annak érdekében, hogy a kormány segítségével azzá varázsoljuk, ami eredetileg is, Debrecen idegenforgalmi szimbólumává – jelentette ki Kósa Lajos polgármester.

A polgármester erről a turizmusról szóló nemzeti konzultáción beszélt. Kósa Lajos szerint vannak olyan, az egész országot meghatározó idegenforgalmi nevezetességek, mint például az Aranybika, amire államilag is költeni kell. A tanácskozáson Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: az értékmegőrzés mellett az egészségturizmus az az ágazat, ahova a kormány erőforrásait koncentrálja.

- Mi úgy látjuk, hogy ha ezt meghatározzuk mondjuk a konferenciaturizmus területén, például az orvoskongresszusokat tűzzük ki célpontként, hogy azokat hozzuk ide Magyarországra, akkor az hozza a többi szolgáltatást is – magyarázta Horváth Endre gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár.

A konferenciának helyt adó 4 éves Kölcsey Központ is számtalan kongresszusnak adott már helyt. A város adóbevétele a hasonló fejlesztések után nőtt. Míg 2005-ban 45, addig tavaly 55 millió forint volt a bevétel csak az idegenforgalomból. Emellett jelentős az önkormányzat iparűzési adóbevétele is ebből a szektorból.

- Az idegenforgalmi vállalkozások több mint 500 millió forint iparűzési adót fizetnek be, nem beszélve az építményadóról, ezért lehet mondani, hogy ez egy olyan ágazat, amit tovább kell fejleszteni – hangsúlyozta Pajna Zoltán alpolgármester.

A konferencián szó esett arról, hogy most várja a kormányzat az idegenforgalmi vállalkozások véleményét. A különböző szempontokat és elképzeléseket ugyanis beépítik az új Széchenyi-tervbe. A turisztikai pályázatokat január 15-től írják ki. (forrás: Dehir.hu)


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.