Aranybikát vegyenek!

A Napi Gazdaság értesülései szerint október végén kezdhetik el értékesíteni a debreceni Aranybika szállodát.

A három hotelt birtokló Cívis Hotel Zrt. tartozásainak összege meghaladhatja a négymilliárd forintot; a társaság vagyonelemeinek - köztük a debreceni Aranybikának - értékesítési pályázatai október végén vagy november elején jelennek meg a Cégközlönyben - írta csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

Buga Imre felszámolóbiztos a lapnak elmondta: a céggel szemben benyújtott követelések közül 3 milliárd 351 millió forintot tesz ki a felszámoló által visszaigazolt követelés, további 600 millióról pedig részben még egyeztetnek, részben per folyik jogosságukról. A Cívis Hotels közel 600 üdülési szerződésének felmondása - ezek az Aranybikához és a hajdúszoboszlói Délibábhoz kapcsolódnak - az üdülési jog visszafizetési kötelezettsége miatt ugyanakkor további 300 millió forinttal növelheti a tartozást. A társaság mérleg szerinti vagyona 4,1 milliárd forint, a vagyon forgalmi értékének meghatározása azonban még nem történt meg.

A három szálló a felszámolás ideje alatt is működik. A lap emlékeztetett: a szállodaüzemeltető a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a turizmus visszaesése miatt került nehéz helyzetbe. Tartozásai miatt 2009 novemberében csődeljárást kezdeményezett maga ellen, majd a hitelezőkkel folytatott sikertelen tárgyalásokat követően idén június 2-án indult el a felszámolása. (MTI/Napi Gazdaság)


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.