Az Accor hálózatába tartozó 4000 szálloda és 15000 alkalmazott társadalmi elkötelezettségét 2006. óta az „Earth Guest”, azaz „Vendégek a Földön” program motiválja. A program nyolc fő témakör köré szerveződik, melyek egyike az AIDS és a malária ellen hatékony nemzetközi megelőző kampányok révén folytatott harc.
A mai nappal az Accor csoport úgy döntött, hogy együttműködési megállapodást köt a Pasteur Intézettel és azonnal hatályba léptet két széles körű kezdeményezést, jelentősen megerősítve részvételét az összes újonnan felbukkanó betegség elleni harcban.
- Az AIClub hűségprogramjában szerzett pontok beváltása a Pasteur Intézetnek szánt adományokra
2010. januárjától az egy éve indított AIClub hűségprogramban résztvevő több mint 3 600 000 ügyfél, ha kívánja, a csoport szállodáinak használatáért szerzett hűségpontjait adományokra válthatja be, melyeket teljes egészükben a Pasteur Intézetnek ajánlja fel a szállodalánc. Az adományokból az Intézet az újonnan felbukkanó betegségek elleni harcra irányuló két projektet finanszírozza.
Az adományokból támogatott projektek:
- Egy olyan klímakamra létrehozása, melyben a kutatók szélsőséges, a valós körülményeknek megfelelő klimatikus körülményeket szimulálhatnak a járványokért felelős vírusok szaporodásának tanulmányozásához.
- Mobil elemző laboratórium létrehozása, mely bármikor repülőgépre költöztethető, így a Pasteur Intézet újonnan felbukkanó betegségekre szakosodott specialistái azonnal „házhoz mehetnek”, tehát az új vírusokat eredeti környezetükben tanulmányozhatják és elemezhetik.
2. Utazóknak szóló egészségügyi információs és betegségmegelőző szolgáltatások
Accor csoport finanszírozásában egy egészségügyi információs és betegségmegelőzési weboldal jön létre Pasteurtravel.com néven, ahol az információkat angolul és franciául teszik közzé. Az oldalra csak a Pasteur Intézet szakembereinek anyagai kerülnek fel. A felhasználók egy egyszerű és könnyen használható felületen informálódhatnak a szükséges megelőző kezelésekről, a kötelező és ajánlott oltásokról, és az egyes úti célok esetében felmerülő kockázatokról, egészségügyi krízishelyzetekben pedig egy „hírcsatorna” révén az oldal naprakész információt biztosít a potenciális járványok relatív terjedéséről.
Mint Gilles Pélisson, az Accor vezérigazgatója megfogalmazta, „az Accor boldogan és büszkén vállalja az együttműködést a Pasteur Intézettel, melynek tekintélye és szakértelme nemzetközi szinten ismert és elismert. Mint vendéglátóiparban és idegenforgalomban érdekelt, munkáját felelősen végző vállalat, örülünk, hogy támogathatjuk a Pasteur Intézetet abban, hogy kutatómunkáját a lehető leggyorsabban megkezdhesse és folyamatosan végezhesse, hiszen ez ügyfeleink és munkatársaink érdekeit is szolgálja világszerte.”
Alice Dautry, a Pasteur Intézet vezérigazgatója szerint „Az Accor piacvezető vállalat, a francia gazdasági élet egyik jelentős szereplője. A vállalat részvétele a programunkban mindennél jobban szimbolizálja, mennyire a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek az újonnan felbukkanó betegségek. Ez az együttműködés egy olyan világban született meg, ahol az emberek minden eddiginél mobilabbak. Ebben a világban indult most be a Pasteur Intézet nagyszabású beruházása, melynek keretében felépül majd az újonnan felbukkanó betegségek multidiszciplináris biológiai központja. 2012-től kezdve ez a központ a legkülönbözőbb területeken dolgozó szakembereknek ad lehetőséget arra, hogy a legmodernebb technológia felhasználásával egyre hatékonyabban harcolhassanak a járványok ellen.” - tájékoztatta az új projektről a Napi Turizmust az Accor Hospitality Magyarország.