Bezárt a Balaton legendás szállodája

A tulajdonos nem árulja el, mik a tervei a Hotel Ezüstpart ikonikus épületével.

Nemrégiben egy Facebook-üzenetben elbúcsúzott vendégeitől Siófok és az egész Balaton egyik legismertebb szállodája. A Tillai Ernő tervezte Ezüstpart Szálló nemcsak a déli part egyik legmonumentálisabb, de kagylósoros, távolról tojástartóra vagy amőbatáblára emlékeztető homlokzata miatt az egyik legmenőbb épületének is számított 1983-as megnyitása óta. A szálloda az 2015-ös Balaton Method egyik jelenetében is feltűnik, a róla készült képeket pedig tavaly benevezték a világ legnagyobb fotóversenyére.

Amikor körbekérdeztem a környezetemben, kiderült, hogy az Ezüstpartról mindenkinek van valamilyen emléke, hiszen a 340 szobás, közel kétezer vendég befogadására alkalmas, uszodás főépületen kívül a szállodakomplexumhoz három melléképület is tartozott, amelyek egyebek mellett táboroknak és erdei iskoláknak adtak otthont. Fotó: Fortepan

Ezen épületek visszabontását már márciusban megkezdte az ingatlan tulajdonosa, helyükön 62 lakásból álló vízparti nyaralóegyüttes épül. Az olvasónktól kapott apokaliptikus hangulatú képen bónuszként feltűnnek a Kádár-kori berendezés szabadba kirakott darabjai is. A hotel bútorait egyébként ezekben napokban árusítják ki, novemberig 5-ig lehet lecsapni például egy kétszemélyes ágyra húszezer forintért, vagy egy lámpára kétezerért. Maga a szálloda 2004 óta már csak a nyári szezonban nyitott ki, az utóbbi években a balatoni panoráma mellett inkább a retró hangulat és a viszonylag kedvező árai adták a vonzerejét.

Ezüstpart Siófok Szerettük volna megtudni az ingatlan tulajdonosától, hogy a szálloda bezárása után mik a tervei az ikonikus épülettel, ám elzárkózott attól, hogy bármilyen információt adjon.

Forrás: Vendég & Hotel


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.