Frissítve - Divatot diktál a JAB

A szállodák, éttermek területén sok helyütt leállt az élet a Covid tavaszi első hulláma alatt, azonban voltak, akik építkezésre, felújításra fordították a felszabaduló időt, teret és lehetőségeket. Így nem sok pihenésre adva lehetőséget a német anyacéggel rendelkező, hazánkban több éve jelen lévő, és a textilbeszállítások területén piacvezetőnek számító JAB Anstoetz magyarországi csoportjának.

Persze, a cég, Bakody Katalin vezetésével nem bánta, hogy nem a négy fal között ültek a pandémia első rohama alatt, hanem sorra járták az országot (és határon kívülre is eljutottak), megvalósítva azokat a projekteket, amelyekkel megbízták cégüket. Mindez azon a szeptember 2-4-ig, három napon keresztül, a JAB budai bemutatótermének kertjében – zöld növények és színpompás virágok, örökzöldek ölelésében - zajló új, őszi kollekció ismertetése során hangzott el, ahová meghívást kaptunk. 

Midi és a sokarcú Berlin

Itt tudtuk meg, hogy a JAB legújabb kínálata – nyilván a pandémia szorításában – most nem olyan széles palettájú, ahogy korábban megszokták partnereik, hanem szűkebb, ezúttal mindössze hat új kollekció szerepel benne. Köztük például az a Midi elnevezésű bútorszövet család, amely a divat területéről kapta a nevét, 7 friss színvilágban nyomták a tagjait, és a divat világ fővárosainak egy-egy nevét kapta a kollekció egy-egy tagja. Kontrasztos, geometrikus formájú, sokszor art deco-ra emlékeztető e kollekció stílusa, nyilván sok helyütt viszontlátjuk majd a most épülő vagy felújított szállodák, éttermek betextilezése során.

A hat új „versenyző” közül kiemelnénk még egyet, hiszen ez is a divat világához köthető. Az izgalmas Urban Jungle (Nagyvárosi dzsungel) nevet kapta az a szőnyegkollekció,  amelyben a világ 7 vezető tervezőjét kérte fel a német anyacég arra, hogy szőnyegben „mondják el”, milyen inspirációk érik őket, amikor Berlin utcáit járják. Van itt a német főváros híres mackós jelképe, sok-sok hatszögletes, bvagy téglalap alakú idom, és különlegessége még e kollekciónak, hogy a 183 féle színből bárki választhat magának egyedi összeállítást, éppúgy, ahogy a szőnyegek mérete és anyaga sem standard – az is szabadon választható.

Hab a (hét) tortán

Arról is beszámolt szakmai partnereinek a koraőszi napsütéses kollekció-bemutatón az ügyvezető, aki a hazai, és egyben a kelet-európai cégcsoport képviseletének vezetője, hogy milyen munkákat valósítottak meg Covid-idején. 

Elsőnek a tatai Platán Étterem teljes átalakítási munkálatait említette, ahol Varró Zoltán belsőépítésszel közösen többek közt egy olyan különleges fali panelt is megvalósítottak, amely speciálisan a Pesti István sztárséf miatt is ismert tatai topgasztrohely télikertjében helyeztek el.

A megnyitásra váró, teljesen kész Hotel Vision Budapest is szóba került,  az a pesti Duna-parti butikhotel, ahol Székelyhidi Gábor tervei alapján egy mixelt, alapvetően indusztriális, szürke tónusokat tükröző irány valósult meg, ezért a függönyök is ilyen tompított színvilággal készültek.

Szintén átadásra vár a Kertész Imre Emlékház Budán, ahol a JAB csapata Ficzere Anett belsőépítésszel dolgozott együtt, és ahová szinténaz összes belső texítliát ők szállították.

Valamint szintén a koronvírusjárvány alatt kerültek be a BOTANIQ Turai Kastély rendezvénytermeibe, vendégszobáiba textilek, és a Danubius Hotels Group (DHG) két egységében – a pesti Béke Radisson Blue Hotelben, valamint a büki szállodában - is a pandémia időszaka alatt zajlott a felújítás. Előbbiben egy teljes emelet áttextilezését végezték, Bükön pedig Máté Tibor belsőépítész tervei alapján a környező erdő zöldjét, a vizek kékjét, valamint a napfény sárgáját hozták vissza a szobák újratextilezése során. 

Bár volt határzár, aazonban amikor lehetett, eljutottak Szovátára is, ahol a romániai Ensana-hotel szobáinak teljes felújításában végezték a textilezést. Ahogy ők mondják, mindig utolsóként érkeznek egy-egy felújítás, átépítés során a házakba, amikor már gyakorlatilag minden kész. „Mi vagyunk mindig a hab a tortán”, hangzott el a pandémia alatt elvégzett munkák összegzéseként.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban

Kastélyszállodások éves találkozója az alsópetényi Prónay-kastélyban 

Sikeresen lezajlott a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetségének éves közgyűlése.
Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels

Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels 

Magyarország piacvezető független szállodaüzemeltetője öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.
A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség

A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség 

Először kapott egy vendégház Alvásbarát Kiválóság Díjat.
Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére

Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére 

A nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz a hétvégén a belföldi utazás is.
Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett

Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett 

Balatonfüred egyik ikonikus épülete, az egykori Rodostó-villa, Petit Bois Füred néven új életre kelt.
A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen

A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen 

A Novotel számos új európai egységét nyitja 2025-ben. Mutatjuk, hol milyen házat nyit a nemzetközi szállodalánc.
1300 éves a világ legrégebbi szállodája

1300 éves a világ legrégebbi szállodája 

Japánban található a világ legrégebbi szállodája, amely a mai napig működik: ez a Nishiyama Onsen Keiunkan, amelyet 705-ben alapítottak.
Vezérigazgató-váltás a szántódi gyerekhotelben

Vezérigazgató-váltás a szántódi gyerekhotelben 

Új vezérigazgató érkezett a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton élére. A szakember Peter Knollt váltja ebben a pozícióban.
Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők

Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők 

A nőnap és a sok napsütéssel beköszönő március meghozta az utazási kedvet a tavasz első hétvégéjére.
Hotelcsalót csíptek el Németországban

Hotelcsalót csíptek el Németországban 

A düsseldorfi nő legalább száz alkalommal szállt meg szállodákban fizetés nélkül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.