Beszámoló a hazai szállodások tavaszi (59.) közgyűléséről / 2. rész

A GD Consulting partnere az osztrák legújabb turisztikai trendekről, a MaReSz főtitkára az idén várható nagyobb, jelentős szállodai forgalmat is generáló eseményekről, a JAB Anstoetz kelet-európai igazgatója pedig az üzemeltetés költséghatékonyságát is biztosító szobai elsötétítésről tartott prezentációt a Magyar Szállodások és Éttermesek Szövetségének (MSZÉSZ) esztergomi találkozójának plenáris programjának keretén belül.

Kovács Balázs: Más nézőpontból kezelik az idegenforgalmat az osztrákok, mint mi, magyarok

A GD Consulting régóta Bécsben élő partnere, a Fenntartható Turisztikai Világtanács (GSTC) tagjaként is tevékenyen részt vevő Kovács Balázs előadásában elmondta, Ausztriában az egyre jobb eredményeket produkáló turisztikai ágazat (szabadidőgazdaság) többek közt annak köszönheti sikerét, hogy az újturizmust alkalmazzák a gyakorlatban, azaz nem azt állítják fókuszba, hogy egy város, egy adott település, egy adott program milyen élményt nyújthat az odaérkezőnek, hanem épp fordítva kezelik a helyzetet:

a látogató, a turista mit adhat hozzá az adott desztináció, program értékéhez?

Kovács Balázs / Fotó: MSZÉSZ/Tamás Pál
Kovács Balázs / Fotó: MSZÉSZ/Tamás Pál

Emellett alapkritérium az osztrákok esetén az is, hogy minőségi turizmust kínálnak, ami szinte minden elemében fenntartható.

Annyira együtt élnek Ausztriában a hozzájuk látogatókkal, hogy ennek kapcsán folyamatosan mérik, reflektorozzák a helyi lakosság elégedettségét, életminőségének alakulását:

a Wien Tourismus megállapítása szerint például ma minden 10 bécsi közül 9 fontosnak tartja, hogy a városukba turisták érkezzenek, és ott jól érezzék magukat.

Bécs kapcsán azt is megjegyezte az elismert turisztikai szakember, hogy új trendként megjelent a „Heartbreak Streets” elnevezésű új turisztikai termék, amelynek lényege, hogy elsősorban nem a belvárosi szálláshelyekre, hanem a külvárosi részekre eső, kisebb, izgalmas élményt kínáló, ún. pop-up szállodákra koncentrálva próbálják odacsábítani a turistát.

Linz városa kapcsán pedig megjegyezte Kovács Balázs, hogy ez a város tulajdonképpen Ausztria „turisztikai laborja”, azaz itt próbálják ki mindig a legújabb turisztikai terméket, szolgáltatást. Mostanában például azt, hogy

a "fogyasztói társadalom" harmadik szakaszában nem a várost, még csak nem is az élményt, hanem az azt körülvevő sztorit kell „eladni” a vendégeknek, és a sztorinak mindenképpen fenntarthatónak kell lennie.

Linz-et említve azt is megtudtuk, a városban nincsenek idegenvezetők, hanem találkozások moderátorai dolgoznak a különböző turisztikai helyeken, akiknek többek közt az a feladatuk, hogy a városba látogatót összehozzák a helyiekkel.

Végül a GD Consulting vezetője felhívta a szakmai hallgatóság figyelmét arra, hogy látogassanak el arra a site-ra, amelyben 50 jó gyakorlatot mutatnak be Ausztriából, mert számos értékes ismeretet, ötletet lehet belőle elsajátítani a hazai turisztikai szakembereknek is.

 

Szűcs Balázs: A tavalyi év rendezvénycunamija idén sajnos visszavesz a lendületből

A MaReSz főtitkára, Szűcs Balázs először is tisztázta a szakmai hallgatósággal, hogy idén sajnos nem lesznek olyan nagy volumenű rendezvények, amelyek tavaly, 2023-ban jelentős vendégforgalmat generáltak idehaza.

Rendkívül eredményes volt 2023 a nagy nemzetközi szintű rendezvények oldaláról,

fogalmazott a szakértő.

Szűcs Balázs / Fotó: MSZÉSZ/Tamás Pál
Szűcs Balázs / Fotó: MSZÉSZ/Tamás Pál

Majd felsorolta, milyen programok, rendezvények várhatók idén, amelyek a szállodai forgalmat is nyilván pozitív oldalról érintik majd. Ezek a következők:

  • Jehova Tanui Kongresszus - 2024 július
  • ISUOG World Congress - 2024. szeptember 14-18.
  • travelWorld - 2024. szeptembe 27-28.
  • IBCG Congress - 2024. október 17-19.

A rendezvényekkel kapcsolatos trendek kapcsán pedig megjegyezte, hogy a

fenntarthatóság ma már versenyképességi kérdés, azaz e szempont figyelmen kívül hagyásával gyakorlatilag nem is lehet ma már sikeres rendezvényt, programot összeállítani és lebonyolítani.

Fontos szempont még a személyes találkozások szerepe, hiszen éppen az MI és a digitális világ térnyerése miatt, és persze a covidjárvány okozta bezárkózásokat követően a személyes kapcsolatoknak kiemelkedő a szerepe.

Majd az egyre növekvő árak kapcsán azt is megjegyezte Szűcs Balázs, hogy a hatékonyságot növelő technikai eszközök fokozott alkalmazása szintén fókuszba került szakterülete során. Végül megemlítette, hogy épp most zajlott egy jelentős számban készített céges rendezvénypiaci felmérésük, a kapott eredmények feldolgozása még folyamatban van, annyi tudható, hogy 174 hazánkban működő cég töltötte ki a kérdőíveket,

az idei év kapcsán óvatosak az elvárások a kérdezettek megállapításai szerint,

a konkrét eredményről hamarosan beszámol a MaReSz az érintetteknek.

 

Bakody Katalin: A black-out, amely nem csak a megfelelő sötétítést biztosítja

A black-out függönyök, azaz a teljes sötétítést biztosító textilek előnyeiről szólt Bakody Katalin, a németországi anyacéggel rendelkező JAB Anstoetz KG kelet-európai igazgatójának előadása. Aki többek közt elmondta,

sok felesleges költséget és bosszúságot takaríthat meg magának az a szállodás, aki megfelelő minőségű black-out függönyt szerez be az éppen felújítás alatt álló, vagy most épülő szálláshelyére.

 

Bakody Katalin / Fotó: MSZÉSZ/Tamás Pál
Bakody Katalin / Fotó: MSZÉSZ/Tamás Pál

Majd a cég magyarországi és a többi kelet-európai területéért felelős vezetője röviden bemutatta  JAB-ot, amely a kontinens legnagyobb lakástextilcége és a világ 80 országában jele lévő, ma is családi tulajdonban lévő textilvállalkozás. 1600 lkalmazottal dolgoznak, 2008 óta vannak jelen hazánkban is. Bőséges, és kizárólag magas minőségű termékpalettájukból is ízelítőt kaptunk, majd elérkeztünk Bakody Katalain előadásának fő vonalához: a black-out jelentőségét ismertette, gyakorlati példákon is keresztül - egy-egy megvalósított projektük bemutatásával szemléltette mondandóját.

A mai, egyre nagyobb mértékben felmelegedő világban különleges hangsúlyt kap egy-egy jól elsötéthető vendégszoba, hangzott el. Valamint a nappal is éjszakai sötétséget, zavartalan pihenést biztosító - és nem mellesleg - a teljes fényzárás mellett kiemelkedő jelentőségű 

hőszigetelő funkcióról is hallhattunk,

illetve ennek kapcsán elkészült, különböző magyarországi hotelekben megvalósult black-out megoldásokat láthattunk a textilekkel bőven bélelt előadásban.

Amelynek zárórészében fontos tanácsokat is hallhattunk a szakértőtől. Annak kapcsán például, hogy mik azok a tényezők, amelyek befolyásolják a sötétítést? Ezek a következők:

  • ablakok elhelyezkedése
  • falak magassági elhelyezkedése
  • padozat, szőnyeg egyenetlensége
  • egyéb építkezésből adódó méreteltérések

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.