Elment a régi nagy szállodás generáció egyik utolsó képviselője

dr. Gyökössy Gyulát (1933-2024) legtöbben az azóta már megszűnt HungarHotels Vállalat vezérigazgatójaként ismerték, valamint a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnökeként is tevékenykedett - mindkét felelős vezetői pozíciót hét éven keresztül töltötte be.

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdász szakon szerzett diplomát, itt is doktorált, majd a Belkereskedelmi Minisztérium Vendéglátó Főosztályán helyezkedett el. Dolgozott az Országos Idegenforgalmi Hivatalnál (OIH) és a KERORG cégnél is. Innen került az akkori HungarHotels Vállalathoz vezérigazgatóként (1979-1986), miközben a Magyar Szállodaszövetség és Éttermek Szövetségben az elnöki pozíciót látta el (1982-től 1989-ig). A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének is megválasztották, ezt a funkciót négy éven át látta el (1986-tól 1990-ig). Majd a Magyar Turizmus Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke volt 1990-től 1994-ig. Elévülhetetlen érdemei voltak a magyarországi szállodaipar fellendítésében, hozzájárult imádott munkahelye, a HungarHotels Vállalat korszerűsítéséhez és a nemzetközi porondon való megjelenéséhez. Ő felelt és vezényelte le a budapesti InterContinental szálloda felépítését (mai Budapest Marriott Hotel), valamint elindította a magyarországi szállodai szakképzés reformját.

Díjai, elismerései: A Magyar Köztársaság Érdemrendje (1986), Széchenyi István-díj (1990), A Magyar Turizmus Zrt. Aranyérme (1994).

dr. Gyökössy Gyula (1933-2024) / Forrás: Családi archívum
dr. Gyökössy Gyula (1933-2024) / Forrás: Családi archívum

Jól esett neki, amikor az általa nagyon szeretett szállodás szövetségi rendezvényekre elhívták – mindig örömmel jelen volt, és kicsit bántotta, amikor egy idő után már elfelejtkezett róla a szakmai utókor, és ezért nem lehetett jelen fontos szakmai eseményeken.

91 éven át teljes életet élt: nyugdíjba vonulása után a családjával töltötte a legtöbb időt, miközben kedvelt időtöltéseinek hódolt. Az életet mindig pozitív oldalról szemlélte, soha semmiben nem látta meg a rosszat, csakis a szépet és a jót.


„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.