Elnöki teendők átvétele a Hotel Presidentben

Mivel Niklai Ákos december 31-vel váratlanul lemondott MSZÉSZ (Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége) elnöki posztjáról, e megváltozott helyzetben megkülönböztetett figyelem kísérte a hazai szállodások legnagyobb érdekképviseleti szervének idei első ügyvezetői megbeszélését, majd az azt követő választmányi ülést január 11-én.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mint Könnyid László ügyvezető alelnöktől megtudtuk, hat régió és a főváros képviselői vettek részt a pesti Hotel Presidentben tartott megbeszélésen, ahol többek közt kiderült, országos szinten az elmúlt évben 10 százalékos vendégéjszakaszám növekedést regisztráltak a MSZÉSZ tagszállodáinál, és az idei év első negyedévének előrejelzései alapján szintén hasonlóan kedvező számokról számolhatnak majd be az időszak végén, mint amit a tavalyi év ugyanezen időszakában regisztráltak. Konkrét példák is elhangoztak: például Bükfürdő esetében, ahol nemcsak a belföldi vendégszám alakult jól, hanem a cseh vendégszám érkezése is a duplájára nőtt. Nagy kérdés persze, 2017 végén a kedvező vendégéjszakaszám alakulás vajon magával hozza-e majd a várva várt szobaárbevétel növekedést országos szinten, avagy sem?

Az ülésen elhangzott, a házakban a 2017 január elsejétől kötelező Áfa-átállás mindenütt zökkenőmentesen lezajlott, néhány helyen viszont az étel- és itallap esetében úgy döntöttek a házak vendéglátóegységeinél, hogy egyszerűsítették az áfakulcsokat, mégpedig úgy, hogy a magasabb áfa-értékeket alkalmazzák továbbra is.

A szervízdíjak esetében a tagszállodák nem számoltak be változásokról, azonban azt jónéhányan elmondták, hogy az új rendelkezéseknek köszönhetően úgy döntöttek, inkább lemondanak ezentúl a házhoz szállítás szolgáltatásról, mert nem bajlódnak az Áfa-változások okozta nehézségekkel. Kisebb-nagyobb felújítások, átalakítások várhatók idén a tagszállodák egy részénél idén, és nyilván sokkal többen vágnának bele a felújítási munkálatokba, ha pontosan ismertek lennének a pályázati lehetőségek.

Végül arról is kaptunk információt, ami az egész szakmát nyilván kiemelten érdekli: mi várható a Niklai-éra után? Nos, arról született döntés, hogy idén tavasszal előrehozott tisztújító rendkívüli közgyűlést tartanak majd a MSZÉSZ-nél, ott döntenek az új elnök személyéről. Addig Könnyid László, eddigi alelnök átveszi az elnöki teendőket Kovács István főtitkárral együtt.

Forrás: Vendég & Hotel


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.