Eucharisztikus Kongresszus: csalódott szállodások

Egész héten tart a Hősök terén és több más budapesti helyszínen az 52. Nemzetközi  Eucharisztikus Kongresszus rendezvényfolyam. Ami igencsak csalódás a szállodások részéről, hiszen azt hitték, jóval magasabb foglaltságot hoz számukra ez a program, mint amit a tények igazolnak.

Amivel számoltak, és tudták, hogy ezzel meg kell küzdenük, az viszont beigazolódott: az Andrássy út és a Hősök tere lezárása miatt van olyan szálloda a környéken, ahová még gyalog sem jutnak el a szálláshelyek vendégei, nemhogy gépkocsival. A hangos zene és a hangosbemondó miatt is zúgolódnak több helyütt a vendégek, emiatt volt arra is példa, hogy egyes hotelek vendégeit a (jogos) panaszok miatt sürgősen át kellett költöztetni máshová. Nemcsak a hotel egy másik, csendesebb részre néző szobájába, hanem előfordult, hogy másik szállodában kerestek számukra megfelelő elhelyezést.

Jó lokáció, ámde kevés vendég

Ami viszont érzékenyen érintette a környéken lévő szállodásokat, hogy hiába a tökéletes lokáció a rendezvényfolyam helyszínéhez képest - nem hozták azt a foglaltságot a programban résztvevők és az odalátogatók, amire előzetesen számítottak a szállodai szakemberek.
Nagy-Szász istván, a CPI Hotels magyarországi egységeinek vezetője elmondta, hiába jelentkeztek be hoteljeikkel rögvest a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szálláshelyei közé, amint erre módjuk nyílt - és így végig szerepeltek az esemény weblapján -, sem a múlt vasárnapi nyitóesemény, sem ehéten az egyházi programokon részt vevők nem foglaltak házaikban olyan számban szobát, mint az várható lett volna.

De ugyanígy járt egy másik szálláshely is, amelynek lokációja pedig megkérdőjelezhetetlen, hiszen egyesen a Hősök terén találhatók, ennél közelebb nem is lehetnének a programhoz.

Mint Nagy-Szász István elmondta, náluk még a következő szombati, azaz a pápalátogatás előtti esemény, vagyis a Kongresszus csúcspontjának számító zárónap előtt is most mindössze 65 százalékos a foglaltság, azaz akad még bőven hely, tudnának adni szobát, ha valaki bejelentkezne a határon túlról, vagy ha belföldről érkezne Budapestre a zárónapra.

Ismerkedés a várossal, az olcsóbb szálláshelyeket preferálva

Aki a fővárosban járkál, sok helyütt találkozhat egyházi személyekkel. Apácák, papok járják az utcákat, ismerkednek Budapesttel. Ám ők minden bizonnyal nem öt- vagy négycsillagos budapesti szálláshelyeken, hanem ennél jóval alacsonyabb kategóriájú kollégiumokban vagy egyházi intézményekben, katolikus szállásokon foglaltak maguknak szállást, vagy jutott számukra elhelyezés.

Mi lesz a Vadászati Világkiállítás idején?

És ami igazán aggasztó a jelenleg is zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vendégelhelyezése alapján, az az, vajon mennyiben hoz a főváros szálláshelyeinek megugró foglaltságot majd egy szintén közelgő, és a maga nemében ugyanilyen rangos rendezvényfolyam: a hamarosan kezdődő Vadászati Világkiállítás három hete?

Hiszen, ha hihetünk a számoknak, csak a legutóbb Budapesten tartott Eucharisztikus világkongreszusra, amelyet 1938-ban tartottak, Szent István halálának 900. évfordulóján, 400 ezer hívő látogatott el, amely korántsem egyenő azzal a 75 ezerrel, amit az idei csúcspontnak joggal nevezett záróeseményre várnak a szakértők, amikor Ferenc pápa pontifikálja majd a kongresszust lezáró szentmisét a Hősök terén.

Ez a 75 ezer hívő más részről viszont magas szám, hiszen a mai covidos időszakban, a nyakunkon lévő negyedik hullám idején, nyilván erős egészségügyi kockázatot jelent.

És most már azt is aggódva figyelik a fővárosi szállodások, hogy a legutóbb hazánkban megrendezett másik nagy világesemény, amely hamarosan követi a világ katolikusainak találkozóját, vagyis a Vadászati Világkiállítás budapesti elődje, amelyet épp 50 éve, azaz 1971-ben rendeztek Budapesten, akkor elképesztő szállodai boom-ot eredményezett, hiszen ekkorra készült el és adták át a Volga, a Silvanus és a Nimród szállodát a Világkiállítás megrendezése apropóján.

Egyelőre kérdés, a közelgő, szeptember 25-én kezdődő, idei három hetes rendezvényfolyam ugyanúgy meghozza majd a várva várt óriási fellendülést a budapesti hotelek vendégforgalmában, mint anno, vagy jóval kisebb lesz a forgalom a vártnál, hasonlóan a katolikusok világtalálkozójának eseménysorozatához?

 

 

 

 

 


Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.