A program a tagországok és az Európai Bizottság közreműködésével lett kifejlesztve, majd 2009-ben az Európai Unió és az Európai Tanács is elfogadta. A programba való jelentkezés önkéntes alapon működik.
Minden partnerszervezet 5 gyakornokot választ, akik 2 héten keresztül látogatják a számukra kijelölt képzési központot, valamint egy vállalatot. Az osztrák gyakornokok Görögországba, a görögök Ausztriába, a magyarok és az angolok Franciaországba, a franciák pedig Magyarországra és az Egyesült Királyságba látogathatnak el.
Múlt héten 5 francia szakácstanuló töltött egy hetet a Radisson Blu Béke Hotelben. Héjja László séf úr látta el szakmai jó tanácsokkal az érkezőket, akik pedig cserébe szívesen beavatták a Békés kollégákat a francia konyha rejtelmeibe. A vendégek egy nagyszabású tanulóversenyre is ellátogathattak, ahol további értékes információkkal lettek gazdagabbak. A rendezvényen folyamatában tekinthették meg, ahogy a nyersanyagokból étel születik, végül pedig a vendégek asztalán kerül szervírozásra.
A francia tanulók és koordinátoraik, valamint a szálloda dolgozói is rendkívül sikeresnek és tanulságosnak értékelték a közös munkát, és abban is egyetértettek, hogy a program valóban segíti az Európai Unióban élő fiatalok szakmai előmenetelét.
Francia szakácstanulók a Radisson Blu Béke Hotelben
A MOBI’VET Projekt a szakképzéseket irányító szervezetek vezetésével zajlik Európa különböző országaiban, Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Magyarországon és az Egyesült Királyságban.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.