Hétfőre talán rendezi minden tartozását a Booking.com

A cég, ígérete szerint, rendezné tartozását az ügyben érintett 22 ezer magyar szállásadóval. 

Hétfőre minden magyar partnerének fizet a Booking.com. Erről írt vasárnap nyílt levelet Ujhelyi István EP-képviselő. Az ügy előzménye, hogy a társaság technikai problémákra hivatkozva hosszú ideje nem fizet ki több mint 22 ezer magyarországi partnert, ha a szállóvendég egy bizonyos módon foglalja le és fizeti ki a szállást, olvasható társlapunk, az Mfor.hu hírében.

Ujhelyi közölte, az ügy kirobbanása után az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának egyik vezetőjeként, valamint az ENSZ turisztikai világszervezetének uniós nagyköveteként lépett és egyeztetéseket kezdeményezett a céggel, hogy rendeződhessen a dolog a Booking.com és a magyar partnerek között.

 

Szerinte nem pénzügyi vagy menedzsmentválság, hanem technikai felkészületlenség okozta a problémát. Egy több mint két éve előkészített könyvelési és számviteli szoftvercsere miatt csúsztak a kifizetések, a korábbi informatikai rendszer a partnerhálózat ugrásszerű növekedését és a nyári szezon terheltségét már nem bírta, az új rendszert pedig még nem tudták megfelelően működésbe állítani. Ez nem jelenti azt, hogy a Booking.com felmenthető az ügyben, vagy a vezetését nem terheli felelősség azért, mert sokezer magyar vállalkozás nem jutott hozzá időben az őket megillető pénzekhez, áll a levélben.

Ujhelyi szerint a tárgyalásokat követően a Booking.com vezetősége azt mondta, hétfőre az érintett magyar partnerek szinte kivétel nélkül hozzájutnak elmaradt pénzeikhez, a technikai rendszer pedig csütörtökre hibamentesen helyreáll.

Forrás: Booking.com / Mfor.hu


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.