Közelgő hosszú hétvége: wellnesshotelekben ünnepel a magyar

Eger, Budapest, Pécs, Gyula és Zalaegerszeg a közelgő hosszú hétvége legkeresettebb úti céljai a magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A legtöbb vendégéjszakán Észak-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és a Balaton osztozik Kihasználják a vendégek a hosszú hétvégét, az átlagos foglalási hossz két éjszaka.

Mint közleményükből kiderül, továbbra is a wellness hódít: nagy történelmi és fürdővárosok a legkeresettebb úti célok a március 15-ei hosszú hétvégén. Eger, Budapest, Pécs, Gyula és Zalakaros vezetik foglalási toplistát, amire még Szeged, Hajdúszoboszló, Hévíz, Sárvár és Siófok került fel. A legtöbb vendégéjszakából a jelenlegi adatok alapján Eger, Gyula, Pécs, Zalakaros és Budapest részesül.

 

Régiók tekintetében mind a foglalási darabszámokat, mind a vendégéjszakákat illetően Észak-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és a Balaton a nyerő. Még mindig érződik, hogy a pihenés, rekreáció mozgatja a vendégek zömét:

a foglalások közel 40 százaléka szól wellness-szálláshelyre, a vendégek több mint egyharmada hotelt választott.

A portál összesített bruttó szobaár bevétele alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 15 ezer forint, ami közel 9 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, igaz, előző évben nem esett hosszú hétvégére a nemzeti ünnep, teszik hozzá.

Dübörögnek az utolsó pillanatos hosszú hétvégi foglalások

Eddig a tavaszi hosszú hétvégék közül az előfoglalások alapján

a négynapos húsvét a legkkeresettebb, viszont az utolsó pillanatos foglalások miatt a március 15-i hosszú hétvége is éppoly népszerű.

Top 10 belföldi úti cél a magyarok körében a március 15-ei hosszú hétvégén a foglalási portálra leadott foglalási darabszámok alapján:

1. Eger

2. Budapest

3. Pécs

4. Gyula

5. Zalakaros

6. Szeged

7. Hajdúszoboszló

8. Hévíz

9. Sárvár

10. Siófok

A legnépszerűbb belföldi úti célok a március 15-ei hosszú hétvégén a magyarok körében vendégéjszakaszám szerint:

1. Eger

2. Gyula

3. Pécs

4. Zalakaros

5. Budapest

6. Hajdúszoboszló

7. Szeged

8. Hévíz

9. Siófok

10. Sárvár

A Szallas.hu belföldi szállásfoglalásainak eloszlása szállástípusonként a magyarok körében a március 15-ei hosszú hétvégén:

  • ● hotel: 35%
  • ● apartman: 26%
  • ● vendégház: 22%
  • ● panzió: 13%
  • ● egyéb: 4%

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.