Az olasz tulajdonos a Continental Travel-t bízta meg a szálloda üzemeltetésével. A XIX. század végi épület immár teljes pompájában látható, hiszen nemrég lebontották az állványokat és a helyükre kerültek az eredeti, restaurált kovácsoltvas erkélykorlátok illetve az épületet díszítő stukkók. Jelenleg a főbejárat több mint 100 éves burkolatának helyreállítása folyik, és restaurátorok dolgoznak a monumentális, tömörfa bejárati ajtón, hogy az visszanyerhesse eredeti szépségét. A szálloda igazgatója Flesch Tamás, értékesítési és marketing igazgatója Patakfalvi Réka, az internetes értékesítésért Nyíri Zsuzsanna felelős, a Housekeeping vezetője pedig Mucska Kati. A barátságos, belvárosi butikhotelben két konferenciaterem, két tárgyaló és egy elegáns könyvtárszoba szolgál kisebb rendezvények helyszínéül. A közel 3,5 m belmagasságú, „minimal-art” stílusban kialakított szobák mindegyike légkondicionált, mini bárral, széffel, LCD televízióval felszerelt. Az árban minden esetben benne foglaltatik a gazdag büféreggeli, melyet átriumos, üvegtetővel fedett reggeliző teremben fogyaszthatnak el a vendégek.
Hotel Parlament
Márciusban megnyitja kapuit Budapesten, a Kálmán Imre és Vadász utca sarkán 65 kétágyas szobával a négycsillagos Best Western Premier Hotel Parlament.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban
A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél
Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026
A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál
Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás
Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban
A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél
A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.