magáénak Indonéziában.
„Indonézia a legfontosabb piac számunkra a Csendes-óceáni térségben, egy nagyszerű terep a terjeszkedésre. A dinamikus fejlődés és bővülés az országban tökéletesen tükrözi az Accor globális stratégiáját is, melynek keretében 130.000 új szállodai szoba kerül majd megnyitásra világszerte - ezek kétharmada a feltörekvő országokban ” – magyarázza Sébastian Bazin, az Accor szállodacsoport elnök-vezérigazgatója.
Michael Issenberg, az Accor Csendes-óceáni térségének vezetője ezt mondta: „Az Accor az egyik úttörője volt az indonéziai szálloda piacnak, ahová 20 éve tört be. Azóta az Accor a legnagyobb és a legdinamikusabban fejlődő szálloda-üzemeltető az országban.”
A 2013-mas év rekord növekedést hozott az Accor számára Indonéziában, ugyanis 18 új szállodájával – a felsőkategóriástól a gazdaságosig – az év végéig az ország 24 városban több mint 70 hotellel fog rendelkezni. Ez az év a szerződések számában is kiemelkedő volt. 2013 novemberének végére az Accor több mint 70 új szerződést kötött új hotelek nyitására az elkövetkezendő három évre vonatkozóan.
2014-ben az Accor legkevesebb 17 szálloda nyitását tervezi Indnéziában, köztük Jakartában, Surabayaban, Balin, Makassarban, Tangerang Bandung területén és Semarangban.
2015-ig az Accor minimum 100 hotellel szeretne jelen lenni az Indonéz piacon.
A hangsúly a luxus- és felsőkategóriás márkákon van
Ma az Accor 9 márkával képviselteti magát Indonéziában, a felsőkategóriás márkáktól a gazdaságosig – így Indonéziában Sofitel, Pullman, MGallery, Grand Mercure Maha Cipta, Novotel, Mercure, ibis, ibis Styles és ibis Budget hotelek is találhatóak. Az Accor elsődleges célja, hogy főleg a luxus- és felsőkategóriás hotelek piacán erősödjön az országban. A csoport ebben a hónapban nyitja majd meg első luxus hotelét, a Sofitel Bali Nusa Dua névre keresztelt szállodát. A Pullman, az Accor felsőkategóriás márkája három év alatt három hotelt nyitott Balin és Jakartában, és további három szálloda nyitását tervezi a következő években. Az MGallery, az Accor felsőkategóriás, egyedi szállodáit magába foglaló márkája szintén három exkluzív hotellel van jelen Indonéziában.
2013 egyik kiemelkedő eseménye volt a Grand Mercure Maha Cipta megnyitása. A hotel kiválóan tükrözi a helyiek tradícióit és vendégszeretetét.
Terjeszkedés várható a középkategóriás és gazdaságos márkák piacán is.
Az Accor terjeszkedésre vonatkozó terve nem csak a leglátogatottabb, kiemelt úticélokra terjed ki, mint Jakarta vagy Bali, hanem olyan turisztikailag másodlagosnak tekintett területekre is, mint Palu, Kendari, Samarinda, Malang vagy Padang. Ma, az Accor 62 középkategóriás és gazdaságos hotelt jegyez Indonéziában, amelyből 19 a Novotel, 15 a Mercure és 28 az ibis family márkák alá tartozik (ibis Styles, ibis és ibis budget). 2014 és 2015 között ebben a két kategóriában is további hotelnyitások várhatóak.
Indonéziában fejleszt az Accor
Az Accor Jakartában rendezett sajtótájékoztatóján, a világ első számú szálloda-üzemeltetőjeként és a legnagyobb nemzetközi csoportként a Csendes-óceáni térségben, bejelentette a délkelet-ázsiai országra vonatkozó hosszútávú terveit.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad
A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja
Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.