Januárban közel 10 százalékkal emelkedtek a turisztikai bevételek

A tavalyi történelmi rekordév után 2019 elején is folytatódott a vendégek számának növekedése Magyarországon. Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma közel azonos maradt, a szálláshelyek közel 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest.

Tovább nőtt mind a belföldi, mind a külföldi vendégek száma 2018 januárjához képest, az év első hónapjában az összes vendégszám csaknem elérte a 650 ezer főt. Kétszámjegyű növekedést értünk el olyan fontos küldőpiacainkról, mint az Egyesült Államok, Kína, Spanyolország, a régióból pedig Romániából és Csehországból érkeztek jóval többen hazánkba, mint tavaly ilyenkor - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség szerkesztőségünkel.

Jó hír az is, hogy továbbra is élénk a belföldi turizmus, amit a SZÉP-kártya költések több mint 7 százalékos emelkedése is erősít. A pihenőkártya 2019-ben a korábbi évekhez képest is nagyobb mértékben fogja ösztönözni a magyar családok belföldi utazásait. A következő években már nem kell márciusig várnunk, hogy megismerjük a januári forgalmi adatokat. A júliustól bevezetésre kerülő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak köszönhetően jövőre már valós időben, a teljes szektorra vonatkozóan fogjuk látni a turisztikai mutatószámokat, amely hozzájárul az ágazat versenyképességéhez, a célzott fejlesztések és kampányok tervezéséhez - írja az MTÜ.

Forrás: Turizmus Online


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.