Jelentősen bővült a rendezvényforgalom a hazai kastélyszállodákban

A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége harmadik alkalommal rendezte meg május 11-én a Kastély Fórumot az alsópetényi Prónay-kastélyban. A központi téma a kastélyok rendezvényhelyszínként való hasznosítása volt.

Kocsis Eszter, a Luby Interaktív Kastélymúzeum, Pálmaház és Antik Rózsák Kertje titkára előadásából a résztvevők megismerhették a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyart, és megtudhatták, milyen módon igyekeznek ebben a távoli, magára hagyott régióban megszerettetni és közelebb vinni az emberekhez a kastély nyújtotta lehetőségeket.

A mándoki Forgách-kastéllyal kapcsolatban elhangzott, hogy hatalmas fejlesztéseken történtek a több mint 250 éves épületben, ahol megújuló energiákkal igyekeznek a költségeket csökkenteni.

A Helia-D Herba-kastély üzemeltetője, a Helia-D Kft. ügyvezető igazgatója, Budaházy Péter bepillantást adott a régi korok szépségápolási módszereibe, a résztvevők azt is megtudhatták, hogy ők milyen korszerű eszközökkel, technológiákkal igyekeznek, a szépülni, relaxálni vágyó vendégek igényeit kielégíteni.

Max Eidlhuber, a Schlosshotels & Herrenhäuser elnöke azt mutatta be, hogyan tudják új ötletekkel, előretekintő megoldásokkal, fejlesztésekkel akár nyereségesen üzemeltetni a kastélyokat Ausztriában.

Végezetül a Gundel Ház Igazgatója, Kozma Kálmán kalauzolt el a régi és mai kor hagyományai, étkezési szokásai, konyhatechnológia, illetve nyersanyag felhasználási, beszállítói és a vendégelvárások világába.

A tavalyi év sikeres módosításainak köszönhetően a tagsági kör bővült, a szervezet egyre több megkeresést kap helyreállított vagy felújítás alatt álló, több mint 100 éves épületek tulajdonosaitól, üzemeltetőjétől, illetve olyan szolgáltatóktól, akik pártoló tagként szeretnék szövetség munkáját segíteni.

A rendezvényen elhangzott, hogy a Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetség taglétszáma folyamatosan növekszik, olyan magas színvonalú szolgáltatást nyújtó történelmi épületekkel, amelyek nem rendelkeznek szálláslehetőséggel.

A szövetsége nem reprezentatív felmérése szerint 2015-2016 év között közel 20% növekedés volt a rendezvények számában a tagság körében, a bevételek 22,5 %-kal növekedtek. 2016-ban a szövetség tagjainál tartott rendezvényeknek kb. 70%-a volt céges és 30%-a pedig egyéni vendégek megrendelésére történt. A résztvevők átlag tartózkodási ideje a kastélyszállodákban 1,25 nap.

A tagság 70%-a tervez beruházást – elsősorban technológiai fejlesztést, illetve szálláshely kialakítását, bővítését. Ezekre szükség van, mert egyre több a kastélyokban az esküvő, a konferencia és más családi rendezvény. A megrendelők többsége az interneten keresztül ismerik meg a kastélyokat, a tagok előszeretettel használják az online értékesítési csatornákat.

A Szövetség tagjai

• Apponyi Kiskastély és Natur Minihotel- Medina

• Batthyány Kastélyszálló**** – Zalacsány

• Forgách Kastély – Mándok

• Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont - Gyula

• Graefl Major – Kétútköz (felújítás alatt)

• Hotel Vécsecity**** - Hernádvécse

• Luby Interaktív Kastélymúzeum, Pálmaház és Antik Rózsák Kertje - Nagyar

• Misefa Kastélyszálló - Misefa

• Prónay-kastély****– Alsópetény

• St. George Hotel***** - Budapest

• Szent András kastély - Bölcske

• Széll Kálmán Kastélyszálló – Rátót

• Szidónia Kastélyszálloda – Röjtökmuzsaj


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.