Jövőre 40%-kal alacsonyabb szállodai árak Görögországban

A görög turisztikai irányítás megígérte: a turizmus növelése érdekében a szállodások befagyasztják áraikat jövőre.

Nyáron 40%-kal csökkentették áraikat a görög szállodások, hogy megfékezzék a turizmus válságnak köszönhető hanyatlását. A görög szaktárca ígérete értelmében az árak 2011-be nis megmaradnak ezen a szinten. Ez az árszint nagyban hozzájárul majd az ország kedvező ár-érték arányához – adott hangot reményeinek a londoni World Travel Market (WTM) során George Nikitiades a görög turisztikai és kulturális minisztérium miniszterhelyettese. Nikitiades első hallásra ellentmondásosnak tűnő ígérete szerint az alacsony árak mellett a minőség is javul majd.

Szellemi magaslatok és a kékség mélysége

Nikitiades elmondta: 2011-ben az ország előtérbe helyezi kulturális kínálatát, hogy új turistákat vonzzon. „Számos Athénbe látogató el sem megy az Akropoliszba” – ismerteti hozzátéve, hogy Görögország tudatosítani szeretné az emberekben az ország ezen kínálatát is.

Hasonlóképpen búvár úti célként is erősíteni kívánja pozícióit Hellász; nem egyébre, mint központi szerepre tör az összesen 210 búvárközpontot üzemeltető ország.


Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.