Kíváncsi milyen egy szállodacsoport társadalmi-gazdasági lábnyoma?

A világ vezető szálloda-üzemeltetője, az AccorHotels publikálta az első nemzetközi társadalmi-gazdasági lábnyomáról szóló kutatásának a megállapításait. A kutatás illeszkedik a Csoport társadalmi felelősségvállalásának a stratégiájába és célja, hogy mérhetővé és elemezhetővé tegye a Vállalat működését a nemzetközi és helyi gazdaságokban. A kutatás megállapításai segítenek a Csoportnak abban, hogy megerősítse a pozitív hatásokat a szállodák körüli közösségekben és limitálja a negatív hatásokat, melyek a növekedéséből fakadóan keletkezhetnek. A kutatást az Utopies tanácsadói cég végezte és az Ernst and Young független szakértői auditálták és kiterjedt a Csoport 3600 szállodájára és a 2013-as pénzügyi adatokra támaszkodott.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A két legfontosabb megállapítás

1. Az AccorHotels körülbelül 880.000 embernek ad munkát (közvetlen, közvetett és indukált)

A 186.000 közvetlenül a fő tevékenységéhez kötődő munkahelyen felül a Csoport működése körülbelül 700.000 indirekt és indukált munkahelyet hozott létre vagy támogat világszerte három különböző szektorban: vállalati szolgáltatások (mosoda, takarítás, biztonsági szolgálat), mezőgazdaság (a F&B aktivitás körül) és közösségi szolgáltatások (oktatás, egészségügy és szállítmányozás). A kutatás szerint az AccorHotels által létrehozott minden egyes új munkahely további négy másik állást is támogat világszerte.

2. Az AccorHotels elsősorban a gazdasági eredményekhez járul hozzá azon országokban, ahol jelen van

A Csoport 22 milliárd Euróval járul hozzá a nemzetközi GDP-hez, ami megegyezik egy teljes ország, mint például Ciprus hozzájárulásával. Ez a hozzájárulás a Csoport direkt hozzájárulását jelenti továbbá a beszállítói, a háztartások fogyasztása és a közkiadások által generált aktivitásokat is. Összességében a Csoport tevékenységének gazdasági hatása korrelál a helyi jelenlétével. Másként szólva Franciaországnak, Németországnak, Ausztráliának, Nagy-Britanniának és Brazíliának jelentős része van a Csoport által generált gazdasági eredmények/hatások tekintetében. Mindemellett az Egyesült Államok, ahol a Csoportnak kisebb a jelenléte mégis komoly mértékben járult hozzá a GDP-hez (672 millió Euró).

Kitekintés

A kutatás alátámasztja, hogy a Csoport értékteremtésének a mozgatórugója mélyen a helyi közösségekben gyökerezik és tovább kell erősítenie társadalmi és gazdasági felelősségvállalását azon országokban, ahol jelen van. 2014-ben az AccorHotels felülvizsgálta az Etikai és Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás Charter dokumentumát és felállított egy Bizottságot, amely felügyeli ennek betartását és elősegiti az etika, integritás és jogszabályi megfelelés terén való további fejlődését.

A kutatás emellett kimutatta, hogy komoly kapcsolódási pontok vannak a Csoport, stakeholderei és azon országok közt, ahol jelen van. Az AccorHotels szerepe, mint üzleti partner és egyben ügyfél jelentős felelősségeket von maga után. A Csoport ezért olyan monitoring mechanizmusokat hozott létre, amelyek a szektor gyakorlatának fejlesztése érdekében lehetővé teszik a kiemelt partnerekkel való közös innovatív kezdeményezések elindítását.. Az AccorHotels ezen eredményeket felhasználja majd, hogy finomhangolja fenntartahtó fejlődési programját, a PLANET 21-et melynek új fejezetét idén tavasszal mutatják be.

A teljes kutatást az alábbi linken tudja letölteni és megtekinteni: https://goo.gl/UCIQmi

Forrás: AccorHotels

Forrás: Vendég & Hotel Online


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.