Megnyílt a harmadik Disney-hotel

Tovább terjeszkedik a Disney az idegenforgalom terén: a szórakoztatóipari óriás Hawaiiban megnyitotta harmadik szállodáját vidámparkjai területén kívül.

Az Aulani építése 2007-ben kezdődött egy 8,5 hektáros telken az Oahu sziget délkeleti csücskénél lévő Ko Olina nevű partszakaszon, ahol már több más pihenő és szórakoztató létesítmény is található. A 359 szobás hotel mellett 460 villát is ki lehet bérelni, köztük 21 úgynevezett grand villa, amely akár 12 személy befogadására is képes.

A többféle tevékenységre (mint a búvárkodás vagy vízi játékok) kialakított medencék összesen 760 négyzetmétert foglalnak el a komplexumból. Az úszás mellett a kisebb gyerekek az egyik épületben mesemondókat hallgathatnak, egy másikban high-tech játékokat próbálhatnak ki, a tizenévesen pedig akár egy Painted Sky nevű, külön nekik készített spában is elüthetik az időt.

Természetesen a felnőtteknek is van spájuk, amelyhez egy szabadtéri hidroterápiás kert is tartozik. Rendezvényeket egy 1400 négyzetméteres belső térrel és 3700 négyzetméteres külső térrel rendelkező konferenciaközpontban lehet lebonyolítani.

Jelenleg még csak a hotelszobákat lehet lefoglalni, egy óceánra néző lakosztály 1340 dollárba (286 ezer forintba) kerül egy éjszakára – írja a deluxe.hu híre alapján az mmonline.hu.


Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.
Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban 

Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.
Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg

Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg 

Sok spanyol az ilyen rövid távú kiadásokat okolja a lakáshiány súlyosbodásáért.
Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra

Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra 

Magyarország egyik vezető hotel menedzsment szoftverének friss adatai szerint.
Ötcsillagos Maldív-szigeteki szálláshely a világ legjobb szállodái között

Ötcsillagos Maldív-szigeteki szálláshely a világ legjobb szállodái között  

Az Ayada Maldives elnyerte a TripAdvisor „Best of the Best” címet a 2025-ös Travelers’ Choice Awards keretében.
Fehér ház a kéklő tó partján – születésnapot ünnepelt a Kenese Bay Garden

Fehér ház a kéklő tó partján – születésnapot ünnepelt a Kenese Bay Garden 

Van a Balaton északi partján egy hely, amit, ha egyszer felfedez az ember, szinte biztos, hogy szeretne oda visszatérni.
Átadták az idei Aranynap-díjakat

Átadták az idei Aranynap-díjakat 

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott elismerést.
Napfényes fejezet – a Danubius-lánc, köztük a  Danubius Hotel Helia megújulásáról

Napfényes fejezet – a Danubius-lánc, köztük a Danubius Hotel Helia megújulásáról 

A Danubius Hotel Helia – nevéhez méltóan, hiszen a „Helia” a Naphoz kötődőt jelenti – fénylő pont a főváros szállodai kínálatában.
Újabb négy ház a Hilaris Hotels portfóliójában

Újabb négy ház a Hilaris Hotels portfóliójában 

Négy magyarországi szálláshellyel bővül a szállodalánc.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.