A tervezősztár 150 méter magas felhőkarcolójának alaprajza a négylevelű lóherére hasonlít. Az építkezés 2015-ben kezdődik, két és fél évig tart és nagyjából 200-250 millió euróba kerül - közölte hétfőn a beruházó, a Hines nevű amerikai társaság.
A 39 emeletes épület lesz a legmagasabb lakóház Berlinben. Az eredeti tervek szerint egy szállodát, és többnyire irodákat helyeztek volna el benne, de az egyre nagyobb lakáshiány miatt a beruházó úgy döntött, hogy a szálloda feletti emeleteken lakásokat alakítanak ki, nagyjából 300-at.
Kelet-Berlin - vagyis a volt NDK fővárosa - gyakran sivár benyomást keltő főterének megújítására a rendszerváltás után írtak ki pályázatot. A nyertes pályázat szerint 10 felhőkarcolót kell a tér köré építeni.
Hans Kollhoff 1993-ból származó terve derülátó volt, azzal számolt, hogy az újraegyesített Németország újjászületett fővárosa hamarosan hétmillió lakosú metropolisz lesz, és a befektetők sorban állnak majd, hogy megépítsék az Alexanderplatz körül az európai "mini Manhattant".
Berlin azonban a 3,5 milliós lakosságszámot is csak tavaly érte el, és húsz év alatt nem akadt befektető a tornyok felépítésére. Az utóbbi években azonban robbanásszerű drágulás indult a berlini ingatlanpiacon, és a Hines döntése alapján már a felhőkarcoló-építés is jó üzlet Kelet-Berlinben.
Frank Gehry egyebek között a bilbaói Guggenheim Museum épülete, a Táncoló ház nevű prágai épület és a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall tervezőjeként ismert. 1989-ben az építészeti Nobel-díjként számon tartott Pritzker-díjjal tüntették ki. Németországban számos épülete áll, és Berlinben is tervezett már. Munkája, a DZ bank fővárosi képviselete Berlin egyik leghíresebb jelképe, a Brandenburgi-kapu tőszomszédságában épült fel.
Mégsem szálloda lesz az Alexanderplatzon
(MTI) - Frank Gehry világhírű kanadai-amerikai építész tervei alapján építenek felhőkarcolót a berlini Alexanderplatzon, a német főváros egyik központi terén.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad
A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja
Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.