Megújult a hévízi Hotel Europa Fit

Több mint 120 millió forintot fordított európai uniós forrásból és önerőből az éttermi részleg és a vízi világ felújítására, illetve bővítésére a hévízi Hotel Europa Fit, ahol pénteken avatták fel az új beruházásokat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Feketéné Fényi Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium egészségipari osztályának vezetője a megnyitón arra emlékeztetett, hogy az Új Széchenyi Terv a "gyógyító Magyarország" elképzelést helyezte előtérbe. Kifejtette, az egészségiparra komplexen kell tekinteni, része ennek a gyógyszeripar, az orvosi eszközök gyártása és az orvosi ellátáson alapuló egészségturizmus is. Magyarország 80 százaléka alatt termálvíz található, Hévíz pedig ezen belül is egyedi.   

Hozzátette, a regionális operatív program keretében még a 2014-2020-ig tartó uniós tervezési időszak előtt újabb pályázatot írnak ki olyan szolgáltatások fejlesztésére, amelyek a turizmusra és az egészségiparra együttesen épülnek. Elmondta: az Európai Unió minden tagállamtól elvárja, hogy 2013-ig készüljön nemzeti stratégia a betegek szabad áramlására, és ebből jelentős részt vállalhat Magyarország.   

Jó minőségű egészségügyi szolgáltatásokat kínáló kórházak és a rehabilitációt segítő magas színvonalú szállodák együttműködésére van szükség ennek a lehetőségnek a kiaknázásához - jelezte.   

Emlékeztetett, hogy az év első három hónapjában némi növekedést mutatott a Magyarországra érkező külföldi turisták száma, bár kissé csökkent a belföldiek forgalma. A Malév csődje a fővárosi ötcsillagos szállodáknak okozott leginkább gondokat, de országszerte továbbra is a négy- és ötcsillagos hotelek iránt mutatkozik a legnagyobb igény.   

Könnyid László, a szálloda vezérigazgatója a felújítások részleteiről elmondta: a 12 éve átadott hotelben az átlagosan 70 százalék feletti foglalatság miatt szükség volt a felújításokra. Több mint 70 millió forintot meghaladó beruházással - amelyhez közel 25 millió forintos uniós forrást nyertek - felújították és meditációs tréningekre is alkalmassá tették a konferenciatermeket, valamint korszerűsítették és bővítették a szauna részleget, illetve a medencéket. Még tavaly decemberben átalakították az éttermet is, és így összességében több mint 120 millió forintot fordítottak fél év alatt a szálloda megújítására.

Forrás: MTI


Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.