Szerintük a magántőke bevonásával, PPP-konstrukcióban átépített, 2008 tavaszán átadott önkormányzati tulajdonú városközponti hotel pénzügyei körül sok minden nincs rendben, ezért - illetve a város érdekei miatt - indokolt a mélyreható vizsgálat, majd a felelősségre vonás - derül ki a cikkből.
A két képviselő a helyi lapban arról is beszámolt, hogy nemrég kapták kézhez a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztályának a nyomozás megindításáról tájékoztató levelét.
Fábián Zsolt (Gödöllői Lokálpatrióta Klub), Gödöllő alpolgármestere az MTI érdeklődésére előrebocsátotta: az Erzsébet királyné szállodával kapcsolatban tett májusi feljelentés "kísértetiesen" hasonlít a korábbi két, hasonló ügyben, ám név nélkül tett feljelentésekre, ami "több mint érdekes". A hotelberuházás (melyhez húsz év futamidejű hitelt vett fel az önkormányzat), és a működtetés is rendben van, szabálytalanság nem történt, a szálloda az országos átlag feletti, több mint negyven százalékos telítettséggel üzemel - jelentette ki az alpolgármester.
A korábbi feljelentések miatti vizsgálatokhoz hatalmas mennyiségű iratot, dokumentumot bocsátottak a vádhatóság rendelkezésére, de az ügyészség semmiféle szabálytalanságot nem talált, a nyomozást megszüntették. A város vezetői most is állnak az ügyészség rendelkezésére, és bizonyítani fogják igazukat - mondta Fábián Zsolt. A képviselők igazi célja a 22 éve a város élén álló, a Gödöllői Lokálpatrióta Klub színeiben tevékenykedő Gémesi György nevének "besározása", munkájának ellehetetlenítése, nem pedig a város érdekének védelmezése - tette hozzá. (MTI)
Nyomozás a gödöllői szálloda ügyében
(MTI) - Hanyag kezelés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a gödöllői Erzsébet királyné szállodában vélelmezett gazdasági visszaélésekre hivatkozva két helyi fideszes képviselő; az ügyben nyomozás indult - írta legutóbbi számában a Gödöllői Hírek című kétheti lap.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél
Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját
Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról
A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre
A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában
Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része
Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.