Partnerekre fókuszáló nyílt nap a Marriott Budapestben

Március 5-én, egész napos programra invitálta üzleti partnereit a Marriott Budapest, hogy játékos, kreatív formában mutassa be az ötcsillagos, 364 szobás ház újdonságait.

Alig két és fél hónapos átalakítási munkálatok során a hotel minden egyes fürdőszobáját felújították, valamint a folyosók padlószőnyegeit is kicserélték – mindezt csupán egy-egy emelet lezárásával valósították meg, viharos gyorsasággal.

A meghívottak mindezt megtekinthették, valamint az emeleti (összenyitható) suite-eket, és az elnöki luxuslakosztályt is. Ahonnan páratlan kilátás nyílik a városra – egyébként a ház többi szobájából is, hiszen minden egyes szobája a szállodának a Dunára nyílik.

 

A fürdőszobai valamint a folyosók új ruhába öltöztetésén kívül a corporate ügyfeleknek bemutatták a Marriott legújabb mobil applikációját (Red Coat Direct elnevezésűt), amelyet január 1-től használnak egyedüliként a Marriott-lánc tagjaként, és amelynek segítségével folyamatosan „forró” kapcsolat tartható egy-egy rendezvény megtartói és a ház képviselői közt. Valamint a Marriott catering újdonságait is bemutatták, mint kiderült, a ház – belépve a most nagyon is trendinek számító szolgáltatók közé -, bármikor megrendelésre kitelepül, és nemcsak a ház falain belül, hanem azon kívül is tökéletes étel-ital szortimentet biztosít.

E nyílt napot már korábban is megszervezte a ház menedzsmentje, azonban a vendégeket ezúttal nem Erdélyi Csilla, a ház budapesti értékesítési iroda csapatának pr és marketing managere fogadta, hanem Kocsis Mária igazgató vezetésével a teljes értékesítési iroda. Erdélyi Csilla ugyanis március 3-ával távozott a házból, új kihívások elé néz.

Forrás: Vendég & Hotel


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.