Román vendégéjszaka adatok

Tavaly 51,6 százalékkal csökkent Romániában a vendégéjszakák száma.

Tavaly 51,6 százalékkal, 14,444 millióra csökkent a romániai kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a 2019-es évhez mérten, közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

A belföldi vendégek ebből 13,448 millió vendégéjszakát töltöttek, ami 45,3 százalékos visszaesésnek felel meg. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 81,1 százalékkal, 995 ezerre csökkent.
A kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma is 52,3 százalékkal, 6,335 millióra apadt, ebből, 5,882 milliót a belföldi vendégek tettek ki, akiknek száma 44,5 százalékkal csökkent 2019-hez mérten. A külföldi vendégek száma 83 százalékkal, 453 ezerre zsugorodott. A legtöbben Németországból (57 ezer), Olaszországból (40 ezer) és Franciaországból (30 ezer) érkeztek, Magyarország a hetedik helyen áll 18 600 vendéggel.     A kereskedelmi szálláshelyek kihasználtsága 22,9 százalékos volt, ami 11,3 százalékponttal maradt el a tavalyelőtti adattól.     2019-ben 29,870 millió éjszakát töltött 13,268 millió vendég a romániai kereskedelmi szálláshelyeken. Ebből 2,671 millió volt a külföldi turista, ők 5,267 millió vendégéjszakát töltöttek.

Forrás: MTI


Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.
Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban 

Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.
Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg

Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg 

Sok spanyol az ilyen rövid távú kiadásokat okolja a lakáshiány súlyosbodásáért.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.