Szállodát kapott ajándékba az egyház

Az ortodox egyháznak ajándékozta a kovásznai Fenyő Szállodát a kormány, amelynek hétfői üléséről csak kedden, a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után szivárgott ki a karácsonyi osztogatás. A kormány a honvédelmi minisztériumot és a titkosszolgálatokat is gazdagította egy-egy jelentős értékű épülettel - adta hírül a Háromszék portál.

A Hargita és Kovászna megyei görögkeleti püspökség sürgősségi kormány­rendelettel kapta meg a Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is ren­delkező, 89 szobás, kétcsillagos szállót, amely fölött korábban az állami protokollalap rendelkezett. A hatemeletes, 9,5 millió lejes leltári értékű épületet és a hozzá tartozó 2,2 hektáros területet „a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának az imperatívuszára” való hivatkozással utalták át.
A kormányrendelet rendelkezik arról is, hogy a protokollalaptól a védelmi minisztériumhoz kerül át – a Nato-tagságból adódó protokolláris kötelezettségek miatt – a szintén kovásznai volt Ceauşescu-villa, amely Traian Băsescu államfő egyik kedvelt kikapcsolódási helye volt (a tavalyi szilvesztert is ott töltötte), de ötcsillagos szállodát hozott az angyal a Román Hírszerző Szol­gálatnak is: az Olăneşti Palota nevű szállodakomplexum tulajdonjogát a titkosszolgálatra ruházta át a kormány. Az indoklás szerint a kabinet „halasztást nem tűrő rendkívüli helyzetet” rendez a sürgősségi kormányrendelettel. Ha ezt nem tenné meg, „a román állam egyes alapintézményei” lennének képtelenek ellátni feladataikat.

Forrás: Háromszék


Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.
Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában

Tűz Ronaldo marrakeshi szállodájában 

A tűzesetet „kis tűzként” írták le, azonban lángokat is lehetett látni az épületen belül, ami aggodalmat keltett a vendégek és a személyzet körében.
Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében

Magyar portré- és divatfotós kiállítása nyílt a Vár tövében 

Hetedik Art Corner kiállítás – a Leo Bistro és a Hotel Clark közösségi tereiben.
MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben

MSZÉSZ-elnök: erős évet zárt a hazai szállodaipar 2024-ben 

Somlyai Zoltán ismertette a legfrissebb adatokat, információkat a budapesti régióülésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.