Több mint 20 szállodafejlesztést állítottak le Budapesten

A turistaforgalom visszaesése és az ingatlan- valamint az építőipar nehézségei miatt a hotelpiacon is változásokra lehet számítani a következő években. Elemzők szerint a 3-4 csillagos, belvárosi elhelyezkedésű, alapszolgáltatásokra, tágasabb, kényelmesebb szobákra fókuszáló hotelek lesznek a túlélők.

A hoteleladások 2008-ban jelentősen visszaestek az egész világon. A trend még a 2008-as év elején kezdődött, de a legerősebb visszaesés az utolsó negyedévben történt, főleg a finanszírozási feltételek romlása miatt. A tőke az érettebb, kevésbé kockázatosabb piacok irányába mozdult el, Európa népszerűsége nem esett vissza jelentősen, főleg a Közel-Keletről áramlott be tőke a szállodapiacra. Egy független elemzés szerint a közeljövőben a közép-kelet-európai térség jóval előnyösebb lesz hotel fejlesztés szempontjából, mint Nyugat-Európa.

"A régióban a magyar szállodapiac Csehországgal együtt érett piacnak számít, itt a nagy hotelfejlesztési boom az elmúlt 20 évben már lezajlott. A piaci érettség nagyobb védelmet nyújt Magyarországnak válság idején, míg a román, vagy a lengyel piacon számos olyan folyamatban lévő szállodafejlesztésről tudunk, amelynek befejezését veszélyezteti a válság. Azonban itthon is lelassult a szállodafejlesztés, hiszen ez egy tradicionálisan kockázatosabb piacnak számít és a válság hatására a finanszírozó bankok körültekintőbbek, óvatosabbak lettek" – mondta Lovro Adrienn, az ABLON nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport ügyvezető igazgatója. Az ABLON legújabb, folyamatban lévő hotel&retail fejlesztése, az Europeum, a napi 300 ezer fős átszálló gyalogosforgalmat bonyolító Blaha Lujza téren épül. Az épületben helyet kapó Marriott Courtyard Hotel 6 emeleten összesen 235 szobával áll majd a vendégek rendelkezésére.

A magasabb kockázat miatt Budapesten több mint 20 szállodaprojektet állítottak le. A még átadás előtt álló 15 projektből idén várhatóan 600-700 hotelszobát adnak át, ezek 13 százaléka ötcsillagos, míg 87 százaléka a négycsillagos kategóriába esik. Budapesten a szobakapacitás kihasználtság 2009. februárban alig 27 százalékvolt a KSH legfrissebb turisztikai adatai szerint, ami 10 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Bár a turizmus szezonalítása miatt az év első két hónapjában jellemzően mindig gyenge a forgalom, mégis megfigyelhető egy lassuló tendencia, ami leginkább a visszaeső turista forgalomnak köszönhető. A külföldi vendégek száma 19 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 14 százalékkal, míg a belföldi vendégek száma 9 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma 8 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakához képest.

A gyenge forint miatt Magyarország azonban vonzó célponttá válhat a külföldi, főleg német utazók számára, derül ki a berlini nemzetközi turisztikai börze legutóbbi felméréséből. Budapest előnyösebb helyzetben van a vidéki városokhoz képest, mert a beutazó vendégek 75 százalékának a főváros az uticél és döntő többségük szállodában száll meg. A főváros vonzerejéhez hozzátartozik, hogy a régió környező országaihoz és városaihoz viszonyítva a budapesti szállodák viszonylag alacsony árszintűek.

"Optimizmusra ad okot, hogy várhatóan a szabadidős turizmus kisebb mértékben fog csökkeni, mert a nyugat-európai látogatók a korábbi drága egzotikus utazásaik helyett közelebbi, így akár magyarországi helyszíneket fognak választani. Az üzleti turistaforgalomnál viszont magasabb visszaesésre számítunk; itt a cégek vagy lemondják az utazást vagy halaszthatatlan utak esetében a korábbi ötcsillagos szállások helyett három- vagy négycsillagos hoteleket választanak és utazási költségeiken is spórolnak. Meglátásunk szerint az Europeumban nyíló, Marriott által üzemeltetett budget hotel éppen azért lehet sikeres, mert mindkét költségérzékeny turisztikai réteget kiszolgálja" – mondta Lovro Adrienn.

Szakértők szerint az ötcsillagos szállodák népszerűsége várhatóan csökkeni fog, és a szabadidős turizmus is még hangsúlyosabban a három- négycsillagos szállodák irányába mozdul el. Ez a tendencia már az elmúlt években is folyamatosan nyomon követhető volt, a KSH adatai szerint a külföldről érkező vendégek legnagyobb arányban három- és négycsillagos szállodákban foglaltak szállást, ez alól az USA-ból érkező vendégek jelentettek csak kivételt, akiknél a legnépszerűbb szálloda osztály az ötcsillagos volt.

Az utazók költségérzékenysége miatt kisebb igény várható a szállodák által nyújtott extra szolgáltatásokra és a hangsúly inkább a szobák méretére, a kényelemre és a hotel elhelyezkedésére kerül.

"A Blaha Lujza téri Europeum tervezésén már a kezdeti fázis óta együtt dolgozunk a Marriott-tal. Felismerve a megváltozott piaci igényeket, a négycsillagos Marriott Courtyard szobáit az átlagos 16 m2-hez képest, többségében 19 m2-re terveztük" – tette hozzá Lovro Adrienn. A Marriott szállodalánc a válság ellenére pozitívan ítéli meg a szállodaipar kilátásait, a következő négy évben az Europeumba tervezett szállodán kívül további 332 hotel megnyitását tervezi világszerte. Jelenleg csaknem 180 szállodát üzemeltet Európában, a Közel-Keleten és Afrikában a Marriott, és további 84 van épülőfélben, illetve kapta meg az építési-engedélyt. (Index)


Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.