Tumultus lesz év végén a szállodákban?

A szállodák szempontjából a karácsony és a szilveszter közötti időszakot segítheti a gyenge forint, az ajándékutalványok, de még a külföldön dolgozó magyarok is - írja a Termál Online.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly decemberben az összes vendégéjszaka 6 százaléka az év utolsó hónapjában realizálódott. Ezen belül is elsősorban 24-e és a szilveszter közötti időszak járult hozzá a jó eredményhez. Érdekes, hogy amíg a vendégéjszakák száma tekintetében a tavaszi és az őszi hónapokban a külföldiek, nyáron pedig a belföldiek dominálnak, addig a két vendégkör arányának alakulása decemberre kiegyenlítődik. Ez egyébként egybevág azzal, amit az év végi szállásfoglalások kapcsán korábban több hotelnél is elmondtak a Termál Online-nak: karácsony-szilveszter táján még az inkább külföldiekre építő szállodákban is megugrik a hazai turisták száma.

Egész évben működő kültéri termálvizes medence.
Termálvizes medence: év végén megtelik vendégekkel
Bár egyre többen karácsonyoznak a szállodákban, de igazából a két ünnep között kezd felfutni a télen is nyitva tartó belföldi szálláshelyek forgalma, a csúcsot pedig szilveszter napja jelenti. Olyannyira, hogy jó néhány szálláshelyen már hetekkel ezelőtt beteltek a helyek az év utolsó napjára. (Van persze, ahol a cikk írásakor még vannak szabad férőhelyek: például itt, az osztrák határnál, de itt sem árt igyekezni a foglalással, ugyanis sokan ezekben, a karácsony előtti napokban döntenek az utazásról).

A Napi Gazdaság korábban arról számolt be, hogy az utazási irodák tapasztalatai szerint a gyenge forint miatt sok, korábban külföldi úti célt választó hazai vendég inkább valamelyik belföldi üdülőhely felé veszi az irányt az ünnepek alatt. Illetve ugyanez segíti a beutazó turizmust is, hiszen a külföldiek számára is olcsóbbá vált Magyarország. Viszonylag új trend, hogy a külföldön dolgozó magyarok is kvázi turistaként töltik itthon az év végét. A Napi Gazdaság példaként említi, hogy az egyik balatoni panziót egy Angliában dolgozó magyarokból álló baráti társaság és családtagjaik karácsonytól újévig cakk-pakk kibéreltek.

Az év végi időszakban a Balaton mellett, – ahol úgy tűnik nem lehet számítani a tó befagyására – leginkább a fürdőrészleggel, vagy legalábbis valamelyik termálfürdő közelében lévő szálláshelyek bizonyulhatnak a legnépszerűbb úti célnak.

termálfürdők időjárásMindezeken felül az is erősítheti az év vége forgalmát, hogy karácsonykor egyre többen ajándékoznak biankó, vagy fix időpontra szóló ajándéküdülést. Ezek egy részét pedig még az év utolsó napjaiban kihasználják az ajándékozottak. „Idén kézzelfoghatóan növekedett az ajándékutalványok iránti érdeklődés. A legnagyobb örömmel az tölt el minket, hogy sokszor az utalvánnyal érkezők válnak a leghűségesebb visszatérő vendégeinkké, bizonyítva ezzel, hogy ők sem választhattak volna jobb ajándékot maguknak” – nyilatkozta Lamperth Judit, a sárvári Spirit Hotel vezérigazgatója.

Forrás: Termál Online


Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad

Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad 

A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.