Új szállodai brand érkezik Budapestre

Az Ennismore, egy gyorsan növekvő életmód- és szabadidős vendéglátóipari vállalat érkezik Mgyarországra. A SO/ Budapest a márka első magyarországi szállodája lesz, és a tervek szerint 2026-ban nyitja meg kapuit a vendégek előtt. A Duna pesti oldalán, a történelmi belváros szívében, a korábbi Sofitel Budapest Chain Bridge hotelt a lifestyle szegmensbe pozícionálja majd az új ház.

Mint ezzel kapcsolatos közleményükből kiderül, a SO/ Budapestnek

350 szobája, köztük 56 klasszikus és két elnöki lakosztálya lesz.

A divat és a luxus koncepcióüzletek világa által inspirált SO/ szobák középpontjában az „öltözködés” művészete áll. A vendégek különleges és egyben divatos kényelmi szolgáltatásokra számíthatnak:

hátulról megvilágított mosdók, nyitott stílusú szekrények, öltözőtükrök és tükröződő felületek várják majd őket.

A házban négy helyszínen várja majd étel- és italkínálattal a vendégeket: a földszinten egy teraszos étteremmel és a Carte Blanched kávézóval, az Ennismore házon belüli F&B koncepcióstúdiójával, az első emeleten lobby kávézóval, a tetőtéren pedig egy étteremmel és egy klubbal. Ezen kívül a szálloda több mint 740 négyzetméternyi tárgyaló- és rendezvényteremmel, valamint 855 négyzetméternyi fitnesz- és wellness-részleggel és úszómedencével is rendelkezik majd.

Izgalommal várjuk, hogy a SO/ avantgárd dizájnját és kreatív megközelítését bemutassuk Magyarországon. A SO/ elegáns társasági hangulata illik az UNESCO világörökségi helyszínek gazdagsága révén a kultúrát modernitással ötvöző Budapesthez

– mondta az építkezéssel kapcsolatban Chadi Frahat,  az Ennismore ezért a brandért felelős igazgatója. 

Mi ez a márka pontosan?

A SO/ márka 2011-ben debütált a globális szállodapiacon, és avantgárd dizájnjával tűnik ki a luxus világából.  A brand markáns divatkollaborációiról ismert: a világ leghíresebb tervezőivel – úgy, mint Guillaume Henry, Christian Lacroix és Viktor&Rolf – dolgozott együtt a stílusos és kifinomult terek, egyenruhák, felszerelések és élmények megteremtésében. A SO/ szállodák a világ divatos úti céljain találhatók, többek között Berlinben, Bangkokban, Párizsban, Dubajban, illetve legújabb helyszínként a Maldív-szigeteken. A tervek szerint a márka folytatja az intenzív terjeszkedést, így többek között, a szaúd-arábiai Dzsiddában nyitnak hotelt - 2025-ben, a budapesti színre lépést megelőző évben.

Hol terjeszkednek a közeljövőben?

A SO/ Budapest mellett az Ennismore további szállodákat is nyit Magyarországon a következő években: a 25hourst, a JO&JOE-t és a Mama Sheltert fogják megnyitni 2024-ben, szintén a fővárosban. Az Ennismore világszerte több mint 15 szállodát, 50 éttermet és bárt nyit ebben az évben, többek között az alábbiakat: The Hoxton Vienna, Ausztria; Hyde London City, Egyesült Királyság; 25hours The Odd Bird, Jakarta, Indonézia; SLS Barcelona, Spanyolország; Mama Shelter Nice, Franciaország; Rixos Tersane Isztanbul, Törökország és Rixos Obhur Jeddah, Szaúd-Arábia.


Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.
Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra 

A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.