Uniós támogatással újul meg a bajai Duna Wellness Hotel

(MTI) – Az Új Széchenyi Terv keretében, 288,4 millió forintos uniós és magyar állami támogatással újul meg a bajai Duna Wellness Hotel műemlék épülete – tájékoztatta a Duna Kft. szerdán az MTI-t.

A gazdasági társaság közleménye szerint a teljes beruházás 412 millió forintba kerül, a 124 millió forintos önerőt a kedvezményezett finanszírozza. A fejlesztés során a másfél évszázados műemlék épület kívül-belül megújul, emelkedik a meglévő szolgáltatások színvonala, új szolgáltatások jönnek létre, a szálloda szobái 3 és 4 csillagosak lesznek.     A szálló étteremének új neve Pacsirta lesz, annak emlékére, hogy az épületben forgatták 1963-ban a Pacsirta című film több jelentét, Páger Antal és Tolnay Klári főszereplésével. A vendégtérben egy Páger Antal-emlékasztal is helyet kap.     

A fejlesztés során a vendégek igényeinek megfelelően újul meg a wellness-részleg is, amelynek mintegy 53 négyzetméterrel bővül az alapterülete, áthelyezik és bővítik a gőzkabint, jakuzzit alakítanak ki és kiépítenek egy természetes fénnyel megvilágított pihenőt.     

A beruházás nemcsak a Duna Kft. számára fontos, hanem a városnak is, hiszen ez Baja egyetlen szállodája, ezért a fejlesztés a környék komplex turisztikai vonzerejére és versenyképességére is kiemelkedő hatással bír.     

A teljes kivitelezés a tervek szerint 2014 nyarára befejeződik.     

A szálló tulajdonosa és üzemeltetője a Duna Vendéglátó Kft. 2011-ben 80,4 millió forint nettó árbevételt ért el, amely 2012-ben 69 millió forintra csökkent. A gazdasági társaság adózott eredménye 2011-ben 2,5 millió, 2012-ben 173 ezer forint volt.

Forrás: MTI


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.