Vendégházat nyitott a Pannonhalmi Főapátság

A kellemesen marasztaló vendégház az „átutazó turizmus” felszámolása érdekében épült: hosszú évek óta jelentett gondot az apátság számára a korlátozott számú szálláslehetőség.

A több mint 1,5 milliárd forintos beruházás-sorozat utolsó előtti állomásaként megnyílt a Szent Jakab Ház a Pannonhalmi Apátság területén.

A vendégház a május végén megnyílt VIATOR Apátsági Étterem és Borbár alatti csendes völgyben épült. A központi épületből, a négy vendégházból és a kápolnából álló épületegyüttes nettó beruházási értéke 324 millió forint volt.

A 67 főt befogadó Szent Jakab Ház épületeinek kialakításakor figyelembe vették az akadálymentesítés követelményeit és létesítettek egy családi szállásépületet, két hat főt befogadó apartmannal, valamint kialakítottak egy egyfős remetelakot, illetve három ifjúsági szállásépületet 16 fős szobákkal és hozzájuk tartozó egy-egy kétfős helyiséggel. A ház átadásával lehetőség nyílik zarándokcsoportok, családok, iskolai kirándulások, ifjúsági csoportok, baráti társaságok elszállásolására kulturált körülmények között, pénztárcabarát módon.

A projekt további ütemeiben befejeződnek az arborétum felújítási munkálatai, szeptemberre elkészül a biomassza fűtőmű mögötti területen egy bemutató gyógynövénykert, valamint a levendulaolaj látvány-lepárló és vele egy épületben kap helyet az a teázó is, amelyben az apátsági teakeverékekből főzött italokat lehet megkóstolni.

„Pannonhalma az a hely, ahová ˝bárki˝ betérhet, érkezzen busszal, autóval vagy éppen kerékpárral. Itt mindenki megtalálja az anyagi lehetőségeihez illeszkedő programot, hiszen mind az étterem, mind pedig a vendégház kialakításának elsődleges célja volt az, hogy elérhető áron kínáljuk a minőségi kikapcsolódást, a testi-lelki és szellemi feltöltődésre egyaránt vágyó vendégeinknek” – mondta Hansághy Péter az apátság turisztikai és marketing igazgatója.

A főapátságot évente átlagosan mintegy 100 000 turista keresi fel, és a szakember elmondása szerint, a fejlesztéseknek köszönhetően további 15 - 20%-os látogatószám növekedést várnak, elsősorban a hosszú hétvégeken pihenni vágyó családokat és párokat.


Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.