Weboldalak vásárlásával erősítette meg piacvezető pozícióját a maiUtazás.hu

Négy weboldalt – www.hotelkupon.hu, www.hotelkuponok.hu, www.napiakciok.hu, www.kedvezmenyorszag.hu – vásárolt meg a maiUtazás.hu. A kedvezményes szállásutalványok és utazások hazai piacát már eddig is uraló cégcsoport célja az új akvizíciókkal, hogy megkérdőjelezhetetlenné tegye vezető szerepét.

„A hotelkupon.hu 2017-ben közel 800 millió Ft értékben közvetített belföldön, míg a hotelkupononok.hu az egyik legnagyobb forgalmú, és minőségi látogatókkal rendelkező aggregátor oldal. Az új akvizíciók révén számításaink szerint 30-35 százalékkal magasabb lehet a közvetített vendégek száma, az eddiginél közel félmillió fővel többen érhetik el a weboldal ajánlatait, s még erőteljesebb lehet a növekedés belföldön.”– hangsúlyozta Szennay András, a cég ügyvezetője.

„A piac centralizálódása ránk is hatással volt, de örülök, mert úgy érzem, megfelelő helyen működnek tovább az általam létrehozott weboldalak, amelyek az évek során nagyon a szívemhez nőttek. A maiUtazással már 2011 óta partneri kapcsolatban vagyunk/voltunk, mivel a hotelkuponok.hu oldalon a kezdetek óta jelen voltak, mint meghatározó szállásközvetítők. Végigkövettem, hogyan válnak piacvezetővé az évek alatt ezen a piacon és mindig korrekt üzleti partnerek voltak.”  - nyilatkozta Besenyei Kálmán, a hotelkupon- hotelkuponok és napiakció-weboldalak korábbi tulajdonosa."

Szennay András szerint a mostani akvizícióik is jelzik, hogy a maiUtazás.hu-nál egyértelműen hisznek abban, a szállodai utalvány hosszú távon is népszerű értékesítési forma lesz, hiszen a szállodák értékesítését kiválóan támogatja. Az utalványok kibocsátásával kiválóan kisimítható a foglaltságban jelentkező időszaki és szezonális fluktuáció, mivel az utalvánnyal érkező vendégek a voucherek természetéből adódóan könnyebben mozgathatóak a felhasználási időn belül. Így ez az értékesítési forma az utóbbi időszakban egyre népszerűbb rugalmas árazást is kiválóan kiegészíti. Mindemellett az eddigi partnereknél is egyszerűsít az adminisztráción, hogy a jövőben egy felületen kell kezelniük az értékesítőknek a foglalásokat.

 

E koncentrálódás azért is lehet üdvözítő, mert az akciós szállás-ajánlatokat keresők egyre inkább a legnagyobb szereplőket keresik és választják. Minél nagyobb egy szereplő, annál nagyobb ismertséget és látogatottságot tud kiépíteni, elérni – állapította meg a GKI Digital a legutóbbi, tavaly áprilisában elvégzett kutatásában. Emiatt a közvetített vendégéjszakák, illetve az eladott csomagok száma is a legnagyobb szereplőknél tud igazán bővülni.

A nagy látogatottság, valamint az adott közvetítő oldal ismertsége nemcsak az eladott csomagok mennyiségére, hanem az eladás gyorsaságára is hatással van: a piacvezetők sokkal hatékonyabban és rövidebb idő alatt képesek az akciós utazási csomagok értékesítésére, mint a kisebb szereplők. Utóbbiak ráadásul csak – a szálláshelyek számára kedvezőtlen – árcsökkentés eszközével tudnak versenyben maradni, ez pedig megnehezíti számukra a minőségi szálláshely-kínálat biztosítását.

A koncentrálódást az is fokozza, hogy a szálláshelyek jellemzően kevés – például 2016-ban mindössze 1-2 – utalványokat értékesítő céggel állnak rendszeres kapcsolatban. S e trend várhatóan a jövőben sem törik meg, sőt a piacvezető szereplők súlyának további növekedésére lehet számítani, mindenekelőtt szeptemberben, a következő RED DAY-en – vagyis az utazók piros betűs ünnepén –, ami a maiUtazás.hu legnagyobb utazási eseménye. Azon ugyanis már az új értékesítési csatornák is támogatni fogják az ajánlatok értékesítését, amely így méltán célozza meg a napon belüli, 250 millió forintos közvetített forgalmat.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.