A projekt záró sajtótájékoztatóján Márkus László, a Betekints Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a 38 szobás szállodában 700 négyzetméter alapterületű háromszintes, akadálymentesített wellness részt alakítottak ki. Az úgynevezett Wellness völgyben egyebek mellett felnőtt és gyermekmedence, jakuzzi, hangulatbár, szaunák, sószoba és masszázshelyiség található, a tetőn pedig napozót hoztak létre.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint a beruházással a város, a veszprémi közösség is gazdagabb lett. Jó látni, hogy vannak vállalkozások, amelyek nehéz gazdasági körülmények között is hisznek a fejlődésben, abban, hogy érdemes beruházni, s megragadják az európai uniós lehetőségeket - fogalmazott a városvezető.
Úgy vélte a Wellness völgy alkalmas arra, hogy mások is megtapasztalják: Veszprém szerethető, vendéglátó város.
Temesvári Balázs, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője hangsúlyozta: az Új Széchenyi Terv célja, hogy a kis-és középvállalkozásoknak lehetőséget adjon valós igények kiszolgálására, valódi munkahelyek teremtésére. A terv tökéletesen alkalmas a Közép-dunántúli régió turisztikai vonzerejének, hasznosítására, fejlesztésére, s erre szép példa a Betekints-féle beruházás - mondta. (MTI)
Wellness-fejlesztés Veszprémben
(MTI) - Háromszázmillió forintos beruházással wellness részleget hoztak létre Veszprémben, a négycsillagos Betekints Hotelben; a fejlesztés 134 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Közép-Dunántúli Operatív Programtól.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Egy győri hotel nemcsak vendégeket fogad
A most induló Kortárs Galéria nyitókiállítása július 15-től látogatható.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja
Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után
Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát
Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?
A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról
A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban
A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.