Jóval csendesebb lett Ferihegy

Eredményes a Budapest Airport és a HungaroControl közös akciója a lakossági zajterhelés csökkentésére. Ezt bizonyítják az elmúlt év konkrét mérésekkel alátámasztott adatai – a statisztikát most összesítette a Budapest Airport.

Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a kijelölt útvonalaktól eltérő ferihegyi felszállások száma – ez derül ki a Budapest Airport felméréséből. A konkrét mérési adatok szerint 2009–ben mindössze 140 alkalommal lehetett eltérést regisztrálni, ami a ferihegyi összforgalomnak mindössze egy ezrelékét jelenti. A repülőteret üzemeltető cég vizsgálatának eredménye így egyben azt is bizonyítja, hogy egyre kevesebb zajterhelés éri az útvonalak közelében élő lakóközösségeket.

A Budapest Airport által 2007–ben indított zajvédelmi program tapasztalatai egyértelműen bizonyították, hogy a kijelölt útvonalak és repülési eljárások szigorú betartatásával jelentősen lehet javítani a repülőtér közelében élők életminőségén. A repülőtér üzemeltetőjével egyetértésben a HungaroControl ezért döntött úgy, hogy kiemelt figyelmet fordít a zajcsökkentő repülési eljárások betartásának folyamatos ellenőrzésére. A légiforgalmi szolgálat ennek érdekében saját programot fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy valamennyi eltérést regisztrálni lehessen.

A program a Budapest Airport által működtetett zajmonitor rendszer adatainak felhasználásával működik. A légi forgalmat irányító szervezet az előírt útvonalaktól jelentősen eltérő repülésekről feljegyzést készít, amelyet eljuttat az érintett légitársaságoknak, valamint a Légiközlekedési Igazgatóságának. A légitársaságok a feljegyzések nyomán vizsgálatot indítanak és ennek eredményéről tájékoztatják a szolgálatot, egyben biztosítják a HungaroControlt arról, hogy törekednek a hasonló esetek elkerülésére. Az elvégzett vizsgálatok eredménye szerint megállapítható, hogy az eltéréseket okozó problémák többsége orvosolható, hiszen a szabályostól jelentősen eltérő műveletek legnagyobb részét apró hibák – például a fedélzeti számítógép téves beállítása – okozzák.

Az elküldött feljegyzések éves összesítésével megállapítható, hogy mely légitársaságok tartották be legpontosabban az előírt repülési eljárásokat. A vizsgálat eredménye szerint 2009-ben a menetrendszerinti járatokat üzemeltető légitársaságok közül az easyJet, az Air France, az Alitalia, a LOT Polish Airlines, valamint a Finnair egyáltalán nem kaptak feljegyzést, tehát ezek a társaságok törekedtek leginkább a szabályok pontos betartására.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi- és munkabiztonsági igazgatója elmondta: „A Budapest Airport köszönetét fejezi azon légitársaságoknak, amelyek az eljárások pontos követésével hozzájárultak a repülőtér környezetében élő lakóközösségek zajterhelésének csökkentéséhez. A HungaroControl és a Budapest Airport bízik abban, hogy e feljegyzések megküldésével jelentősen csökkenhet az előírt repülési útvonalaktól történő eltérések száma. Ennek eredményeként a repülőtér környezetének zajterhelése is tovább mérséklődhet.


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.