2008: csökkent az utasforgalom Ferihegyen

A Budapest Airport (BA) összesen 8 443 053 utast szolgált ki 2008-ban, 1,8 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben.

A tavalyi év utolsó hónapjában 505 594 utas fordult meg Ferihegyen, 9,9 százalékkal kevesebb, mint 2007-ben. A decemberi forgalmat jelentősen befolyásolta a sztrájk, hiszen a 14 napos, több tíz ezer utast érintő munkabeszüntetés alatt a légitársaságok 283 menetrendszerinti járatuk törlésére kényszerültek.

A hagyományos légitársaságok utasainak száma 2008-ban 5 765 261 volt, ami szinte megegyezik a 2007-es adattal. A diszkont légitársaságok 2 071 880 utast szállítottak, 133 771 fővel, vagy 6 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. Tavaly a gépmozgások száma 5,17 százalékkal csökkent 2007-hez képest, összesen 117 876 felszállást és landolást regisztrált a BA. A kevesebb gépmozgás oka elsősorban az, hogy a légitársaságok minél jobb helykihasználtságra törekednek, miközben csökkentik járataik sűrűségét.

A tavalyi év legforgalmasabb hónapja az augusztus volt, amikor a BA összesen 934 724 utast szolgált ki. A legcsendesebb hónap a decemberi volt, 505 ezer utassal.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: “Az utasforgalom enyhe visszaesése nem magyar jelenség. A világgazdasági válság negatívan hatott a légiközlekedés minden szereplőjére. A légitársaságoknak és a repülőtereknek rendkívül nehéz évük volt. Az év elején a kerozin ára az egekbe szökött, a pénzügyi krízis hatására pedig jelentősen csökkent a kereslet a légi utazás iránt. Mi, a repülőtér üzemeltetőjeként hosszú távra tervezünk: 75 évre vállaltuk Ferihegy irányítását. Lesznek még hullámhegyek és hullámvölgyek a világ légiforgalmi piacán, melyek rövid távon éreztetik hatásukat Ferihegyen, de hosszú távon a budapesti repülőtér jelentős bővülésére és növekedésére számítunk. Ennek érdekében kell már most, a szűk esztendők alatt felkészülnünk, és folytatni a megkezdett BUD Future fejlesztési programunkat. 2012-ig 261 millió eurót (65 milliárd forintot) költünk Ferihegy modernizálására. A 2-es terminál 52 milliárd forintos bővítéséről a hetekben írtuk alá a szerződést, az új előterek több mint négymilliárd forintért gőzerővel épülnek, és zajlik a vállalat belső átalakítása is. 2009 nehéz, de izgalmas év lesz.”


Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.
A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz

A Ryanair nyári menetrendje meglepő változást tartalmaz 

Az ír diszkont légitársaság leállítja járatait két olyan spanyolországi célállomásra, amelyre mintegy 800 ezer utasa váltott jegyet az előző nyári időszakban.
Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér

Új tulajdonosnál az évek óta használaton kívüli taszári repülőtér 

Korábbi vevője már meg is vált a taszári repülőtértől. Azonban, hogy mi lesz a terület további sorsa – az egyelőre nem derült ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.