2,5 órára csökkenhet a Budapest és Belgrád közötti vasúti menetidő

Még az idén megkezdődhet a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizálása, amint aláírják az ehhez szükséges magyar-kínai kormányközi és a finanszírozási megállapodást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésével kapcsolatban felállított magyar-szerb-kínai munkacsoport harmadik ülését tartotta csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón a miniszter kiemelte: a két megállapodást október 31-éig írják alá. Kína augusztus 15-éig megküldi a finanszírozási ajánlatát, amelynek kedvezőbbnek kell lennie a piaci feltételeknél - közölte.

A vasútvonal magyar szakasza 166 kilométer, a beruházás költsége ezen a szakaszon 472 milliárd forint - ismertette. Azt szeretnék, hogy a személyforgalomban 2,5-3 órára csökkenjen a két főváros közötti menetidő, és a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt áru Szerbián és Magyarországon keresztül haladjon.

A miniszter kifejtette: a beruházás keretében kétvágányúvá teszik és villamosítják a vasútvonalat, és a projekt megvalósításával a legnagyobb tengelynyomású tehervonatok is közlekedhetnek majd az új pályán, a személyforgalomban pedig a vonatok a 160 kilométer/órás sebességet is elérhetik. A kivitelezési idő becslések szerint két-két és fél év lesz - közölte.

Összefogott Kínáért Szerbia és Magyarország

Szijjártó Péter felidézte: Kína meghirdette az Egy övezet egy út elnevezésű stratégiáját, amelynek célja a kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra fűzése Európával. Erre Európában azonnal megindult a verseny, hogy mely európai országok töltik majd be a legfontosabb szerepet a stratégia megvalósításában - magyarázta. Mint mondta, Szerbia és Magyarország összefogott, hogy Közép-Európában ez legyen az a két ország, amely a stratégia keretében a legnagyobb tranzitforgalmat bonyolítja le a Kína és Európa közötti kereskedelemben. Szerbia és Magyarország földrajzi elhelyezkedése Európa szívében nagyon jó, és ebből igyekeznek hasznot húzni - tette hozzá.

Dejan Trifunovic a szerb építésügyi, közlekedési, infrastrukturális minisztérium államtitkára nagyon jónak nevezte a három fél együttműködését, hozzátéve, mindenről megállapodtak, amiről kellett. A Budapest-Belgrád vasútvonal szerb szakasza 174 kilométer, a munkálatokat még az idén elkezdik - emelte ki. Hozzáfűzte: Szerbiában nagy politikai támogatottságot élvez a projekt.

Vang Hsziao-tao, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) alelnöke eredményesnek nevezte a budapesti ülést, és megjegyezte, hogy a következőt Pekingben tartják. Most több részletkérdésről is megállapodtak, és jól látszik, hogy közös erőfeszítéssel konszenzus érhető el és megvalósítható a projekt - vélekedett.

Forrás: MTI


Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság

Viharos gyorsasággal csődöt jelenthet ez a floridai fapados légitársaság 

Csődközeli helyzetbe került az egyik jelentős amerikai fapados, a Spirit Airlines.
Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt

Vasárnap lezárások a SPAR Maraton miatt 

Harmincezer futó és városi túrázó, köztük több mint 6300 külföldi ünnepli a mozgást.
A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba

A Kúria döntött a turistabuszok felhajtásáról a Várba 

Megsemmisítette a Kúria a Budavári Önkormányzat buszbehajtást korlátozó döntéseit.
Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál

Virtuális valóság-túráktól a jeltolmács robotokig: fejlesztések a légitársaságnál 

A legújabb fejlesztések a fogyatékkal élőket segítik.
Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.