75 éves a Budapest-Varsó légi járat

Pontosan 75 éve, 1938. július 1-jén indult el a Budapestet és Varsót összekötő első hivatalos repülőjárat, amit a lengyel LOT és a magyar Malért (Magyar Légiforgalmi Rt.) üzemeltetett közösen. A történelmi járat utasait a Budapest Airport és a LOT Polish Airlines köszöntötte a repülőtér terminálján.

Történelmi pillanat volt hétfőn a budapesti repülőtéren: éppen 75 évvel ezelőtt szállt fel az első hivatalos kereskedelmi járat, ami a Varsó és Budapest közötti 541 kilométeres távolságot megtéve új fejezetet nyitott a közép-európai légiközlekedés fejlődésében. Az évforduló alkalmából a Varsóba induló utasokat és a LOT repülőgépének személyzetét különleges tortával és emléklappal lepte meg a Budapest Airport. Az idén 84 éves lengyel légitársaság gépei eddig összesen 3,8 millió utast szállítottak Varsó és Budapest között.



A magyar és a lengyel főváros összekötő járatot a LOT és a Malert kezdte közösen üzemeltetni Junkers JU-52 típusú repülőgépekkel. A járat hamar népszerű lett, két hónappal később, 1938 szeptemberében újabb járat indult a LOT üzemeltetésében a Varsó-Krakkó-Budapest útvonalon, egy évvel múlva pedig már a Varsó-Budapest-Belgrád, valamint a Budapest-Velence-Róma járatokat is elindította a lengyel nemzeti légitársaság. A járatok a II. Világháború kirobbanásáig üzemeltek. A háború után 1947 októberében indították újra a Varsó-Budapest járatot, amit a LOT és a Malév egészen a magyar nemzeti légitársaság leállásáig közösen üzemeltetett.

A járat fennállása óta számos géptípus megfordult Budapesten, amit a LOT üzemeltett. A korai időszakban DC-2, Lockheed L14H Super Electra, Lisunow Li-2 gépek közlekedtek, őket követte az Iljusin Il-14 és Il-18, a sugárhajtású típusok közül először a Tupoljev Tu-134 és Tu-134A, később a gazdaságosabb típusok, mint az ATR-72, Boeing B-737 következtek, valamint a jelenleg használt Embraer ERJ-170 és 175 repülőgépek. Idén januárban a LOT több alkalommal is legújabb beszerzésével, a hosszú távú járatokra tervezett Boeing 787 Dreamlinerrel érkezett Budapestre.



A háromnegyed évszázada fennálló légi összeköttetés megünneplése alkalmából a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója, Kam Jandu méltatta a lengyel légitársaság és a varsói járat szerepét: „örömmel gratulálunk a LOT Polish Airlines töretlen sikerének, ami jól tükrözi a hagyományosan szoros lengyel-magyar barátságot a gazdasági életben és a turizmusban egyaránt. A LOT a Budapest Airport fontos partnere, hiszen kiváló összeköttetést nyújt a magyar utazóközönség számára a világ 60 városában Európától Amerikán át Ázsiáig.”


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.