A szabályozás lényege, hogy azokat a méretes utasokat, akik nem férnek el a repülőgép normál székében, a légitársaság egy második jegy vételére kötelezné. Utóbbit valamennyi árengedménnyel vehetné meg a termetes utas. A téma idén január végén egy brit pletykalap írása miatt vetődött fel újra, amely szerint az Air France bevezetné a felárat. A légitársaság az értesülést hivatalosan cáfolta weboldalán. A gyakorlat egyébként nem ismeretlen a légi közlekedésben. Az Air France például 2005 óta lehetőséget ad testes utasai számára, hogy 25 százalékos áron vásároljanak egy második jegyet kényelmesebb utazásuk és biztonságuk érdekében. A United Airlines pedig 2009 áprilisában kötelezővé tette a második jegy megvételét kövér utasainak. Habár a kérdőívre válaszolók nagy része igennel szavazott, sokan mégis úgy érzik, hogy a felár felszámítása igazságtalan lenne. Az összesen 550 válaszadónak 22 százaléka pedig helytelenítene egy ilyen lépést.
76 százalék igennel szavaz a „dagi felárra”
A Skyscanner internetes foglalási oldal legutóbbi kérdőívének eredménye szerint az utasok 76 százaléka egyetértene azzal, ha a légitársaságok felárat számolnának fel a túlsúlyos utasoknak.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.