90 kilométer autópályát nyithatnak meg Romániában idén

Romániában az idén 90 kilométer autópályát nyithatnak meg - közölte szerdán Stefan Ionita, a román közúti infrastruktúrát kezelő állami vállalat vezérigazgatója.

Ionita egy bukaresti közlekedési konferencián elmondta, az idén átadtak már 15 kilométert a dél-erdélyi autópálya Lugos (Lugoj) és Déva (Deva) közötti részéből. Az év hátralevő részében a hatóságok tervei szerint ugyanott az összesen mintegy 44 kilométer hosszú 3-as és 4-es szakaszt is átadják a forgalomnak.

Ionita közlése szerint a Torda (Turda) és Szászsebes (Sebes) közötti autópálya 3-as és 4-es szakasza is elkészül, ami összesen 29 kilométer. A Torda-Szászsebes összesen négy szakaszra van osztva. Ez köti össze az észak-erdélyi autósztráda 52 kilométer hosszú, Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) között megépült szakaszát az uniós pénzekből nagymértékben már megépített dél-erdélyi autópályával, amely a Nagylak (Nadlac) és Nagyszeben (Sibiu) közötti nyomvonalon halad.

A hatóságok az idén további 3,3 kilométer autópálya befejezését tervezik, hogy bekössék Bukarestet a román főváros és Ploiesti között megépült A3-as autópályába. Romániában jelenleg 748 kilométer autópálya van.

Forrás: MTI


Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.
A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain

A Lufthansa megszünteti a fedélzeti árusítást hosszú távú járatain 

A Lufthansa gazdasági okokból leállítja a fedélzeti értékesítést hosszú távú járatain.
Emirates és Visit Hungary megállapodás

Emirates és Visit Hungary megállapodás 

Az Emirates légitársaság együttműködési megállapodást írt alá a Visit Hungaryvel a Magyarországra irányuló beutazó turizmus fellendítése érdekében.
A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát 

A légitársaság már közvetlenül tájékoztatta azon érintett utasait, akik a weboldalon, illetve applikáción keresztül intézték foglalásukat.
Járattörlések a belgiumi repülőtéren

Járattörlések a belgiumi repülőtéren 

A közlekedési vállalatok szakszervezeteinek sztrájkja miatt közlekedési fennakadások és járattörlések várhatók április 29-én.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.