A közeljövőben mégsem lesz változás a Budapest Airportnál

A kormányfő hétfőn kijelentette, nem megfelelő a magyar és a nemzetközi pénzügyi helyzet, ezért a jövő tavaszi választásokig biztos nem vásárolja vissza az állam a Budapest Airportot.

hvg.hu tudósítása szerint a kormányfő erről az Emmanuel Macron francia elnökkel való tárgyalásait követő sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva beszélt.

“Egyelőre úgy látom, hogy ezt az üzletet, a reptér visszavásárlását a választások előtt semmiképpen nem ésszerű nyélbe ütni, tekintetettel az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára. Megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről” – mondta a miniszterelnök.

 

Ennek a mostani hírnek némileg ellentmond, hogy október közepén Orbán Viktor még az MTI-nek azt nyilatkozta, bármelyik pillanatban visszavásárolhatják a repülőtér üzemeltetőjét. Hozzátette: szerinte az a helyes, ha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni.

A magyar kormány vezette konzorcium 4,4 milliárd eurót ajánlott a Budapest Airportért, az üzemeltető teljes irányítása hírügynökségi források akkori értesülései alapján a jövő évi országgyűlési választás előtt rendezték volna le az ügyletet.

A Budapest Airport Zrt. részvényeinek 55,44 százaléka a német bejegyzésű AviAlliance, 23,33 százaléka a Malton (A szingapúri állami GIC befektetési alap leányvállalata), 21,23 százaléka pedig a Caisse de dépôt et placement du Québec kanadai nyugdíjalap kezében van. Az AviAlliance düsseldorfi székhelyű, több repteret menedzselő vállalat (korábbi nevén Hochtief Airport), amely a szintén kanadai, Public Sector Pension Investment Board (PSP Investments) nyugdíjalap tulajdona.

 

Forrás: hvg.hu / airPortal.hu


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.