A Lufthansa 45 millió eurót veszített a pilótasztrájk miatt

A Lufthansa 45 millió euró veszteséget szenvedett a társaság történetének eddigi legnagyobb szabású sztrájkja, a pilóták április elején tartott munkabeszüntetése miatt.

A igazgatótanács elnöke, Christoph Franz a német légitársaság részvényeseinek keddi hamburgi közgyűlésén ismertette, hogy az idei üzleti évben eddig 70 millió euró kárt okoztak a sztrájkok, és ebből 45 millió az április elején tartott háromnapos pilótasztrájk miatt keletkezett. Akkor összesen 3800 járatot töröltek, ami 425 ezer utast érintett.

Előfordulhat újabb sztrájk

A csaknem 120 ezer embert foglalkoztató cég mintegy 5400 pilótáját képviselő szakszervezet (VC) 10 százalékos fizetésemelést kér és a korkedvezményes nyugdíjazás rendszerének reformját várja a munkaadótól. A követeléseket nyomatékosító munkabeszüntetés után folytatódtak a tárgyalások, de megállapodás továbbra sem körvonalazódik, így előfordulhat, hogy a VC újabb sztrájkot szervez.

A közgyűlésen többen hevesen bírálták a szakszervezetet, egyebek között zsarolásnak nevezve munkabeszüntetésüket. A VC képviselője visszautasította a vádakat és úgy vélte, a vállalat vezetése igazságtalanul állítja a pilótákat pellengérre, hiszen a konfliktus azért keletkezett, mert a munkaadó egyoldalúan felmondta a korkedvezményes nyugdíjazásról kötött megállapodást. 

A járatok kihasználtsága csökkent

A Lufthansa csoport bevétele tavaly 30 milliárd euró volt, a működési eredménye pedig 631 millió euró, ami az idén a mintegy 4 ezer intézkedésből álló, Score nevű átalakítási program révén megduplázódhat, az 1,3-1,5 milliárd eurós sávba emelkedhet - ismertette a vállalatvezetés előrejelzését Christoph Franz.

Az idei első negyedévben a Germanwings diszkont légitársaságot és az Austrian Airlinest is magába foglaló csoport 21,7 millió utast szállított, ami 0,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, a járatok kihasználtsága viszont 0,5 százalékponttal 75,6 százalékra csökkent.

Forrás: MTI


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.