A Malév GH fennmaradását szolgálja a Wizz Airrel kötött szerződés

A Malév GH földi kiszolgálócég fennmaradását szolgálja a Wizz Air diszkont légitársasággal megkötött szerződés. A három évre 2 milliárd forintos bevételt jelentő üzlet a GH vezérigazgatója szerint csak a túléléshez elegendő.

Limburger Lóránt az MTI kérdésére elmondta, hogy a diszkont cég földi kiszolgálásának megszerzésért nagy versenyben nyertek a Liszt Ferenc-reptéren tevékenykedő másik két szolgáltatóval szemben. Bár a Wizz Airrel kötött szerződés évente mintegy 6.000 gép kiszolgálását jelenti, ez a szám mintegy negyede a Malév korábbi, 23.000-es éves járatmennyiségének. A bevétel azonban arányaiban jóval alacsonyabb, a megváltozott helyi viszonyok között ugyanis csak erős versenyben tudta a cég megszerezni a megbízatást.
A feladathoz néhány munkavállaló felvételét tervezi a GH. Limburger Lóránt azonban emlékeztetett arra, hogy a Malév február 3-i leállása miatt több mint 400 munkavállalójától vált meg a földi kiszolgáló cég.
A hazai piac egyelőre nem tartogat jelentős növekedési potenciált, a Budapestről közlekedő légitársaságok már mind évekre elköteleződtek valamelyik földi kiszolgáló mellett. A Wizz Air mellett a közelmúltban az Ural légitársaság földi kiszolgálását tudta megszerezni a Malév GH, de ez heti egy járatot jelent csak.
A lehetőségeket azonban továbbra is figyelik, hiszen a Malév által hagyott piaci rést a vezérigazgató szerint még messze nem töltötte be a többi társaság. A takarékossági intézkedéseket is tovább folytatják, ezzel Limburger Lóránt szerint az idén még súlyosan veszteséges cég 2013-ra nullszaldósan tevékenykedhet majd.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. júniusban jelentette be, hogy a Malév leányvállalatai tovább működhetnek, miután a felszámolás alatt álló Malév Zrt., a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., valamint a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Tiszavíz Vízerőmű Kft. szerződést kötött csütörtökön a Malév leányvállalatai részesedéseinek tulajdonszerzéséről, és a velük kapcsolatos követelések, tartozások átvállalásáról, a tervezett tőkerendezéssel összefüggésben. A Malév GH így kikerült a felszámolás alatti Malév leányvállalati köréből, tevékenységét normál üzletmenet mellett - fogalmazott az MNV.
A GH 800 millió forintos tőkeemelésének így fele jött az MNV-től a másik fele a Tiszavíztől.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.