A Ryanair jövőre már a járvány előtti bővüléssel tervez

Az előző évét rekordveszteséggel zárta a Ryanair, de idén már nullszaldós lehet, és jövőre olyan nagy arányú forgalomnövekedési mutatókat vár a mostani jelek alapján, mint ami a járvány előtt volt - írja az AIRportal.hu.

Közzétette a március 31-én zárult pénzügyi évének eredményeit a Ryanair. Az ír fapados ebben tájékoztatott a közeljövőre vonatkozó várakozásairól is.

A jelentés szerint az idei évvel kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, ezért nem lehet megbízható előrejelzést adni sem a forgalomról, sem a pénzügyi eredményről. Pozitívum azonban, hogy április eleje óta jelentősen megugrott a foglalások száma, az idei utasforgalom várhatóan 80 millió körül alakulhat. Óvatos becslésekbe bocsátkozva az ír fapados azt is közölte, hogy az oltási programok előrehaladtával, valamint a fokozatos határnyitásokkal ez az év akár nullszaldós is lehet pénzügyileg.

A járvány utáni időkkel kapcsolatban azt írta, a Boeing 737 MAX 8-200-asok érkezésével jelentősen csökken a flotta üzemeltetési költsége, a felszabaduló forrásokat pedig arra tudják használni, hogy alacsonyan tartsák a jegyárakat. Mivel a repülés iránt továbbra is nagy az érdeklődés, az év második felében már jelentős forgalombővülésre lehet számítani, amelynek mértéke jövőre már a járvány előtti szinten lehet, vagyis két számjegyű lehet felkínált kapacitás növekedése.

A Ryanair a 2021-es pénzügyi évet 1,6 milliárd euró bevétellel (81 százalékkal kevesebb az előzőnél) és 815 millió eurós veszteséggel zárta, a megelőző évi 1 milliárdos nyereség után. A légitársaság utasforgalma 81 százalékkal 27,5 millióra csökkent, a járatok átlagos kihasználtsága 71 százalék volt az egy évvel korábbi 95 százalékhoz képest.

Forrás: Airportal.hu


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.