A svéd sem megy Egyiptomba

Hoszni Mubarak pénteki lemondása ellenére is életben van a svéd külügyminisztérium figyelmeztetése, mely az utazásra nem javasolt országok közt tarta számon Egyiptomot.

A svéd külügyi tárca a helyzet további stabilizálódására vár - mondta Anders Jörle a minisztérium sajtósa.

A svéd utaztatókat mélyen érintette az egyiptomi helyzet; volt cég, ahol 100 alkalmazottól kellett megválni, köztük 60 egyiptomi dolgozótól, akik végkielégítést kapnak a munkaadó Colona Divers búvár utaztatással foglalkozó cégtől. A vállalkozás vezetője, Niklas Funk bízik benne, hogy a svéd külügy a helyzet stabillá válásával hamarosan feloldja a tiltást. 

A Vörös-tenger mentén letelepedett Funk tájékoztatása szerint senki sem érzi kevésbé biztonságosnak az életet. Jóllehet, mintegy 1 millió turista utazott el a belpolitikai válság kibontakozását követően, a németek és angolok maradtak.  

Mind a Ving, mind pedig az Apollo utazási irodák előreláthatólag május másodikával kezdik el Egyiptomot újra repülni. A két cég akkor is marad a fenti időpontoknál, ha a külügy időközben megváltoztatja az országra vonatkozó figyelmeztetését.  

Magyarázatképpen Kajsa Moström, a Ving kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az egyiptomi útjaikat átszervezték a Kanári-szigetekre, a menetrenden már nem kívánnak tovább változtatni saját tervezhetőségük érdekében. A Fritidsresor illetékesei a héten döntenek arról, hogy s mikor indítsák újra egyiptomi útjaikat.

Ugyanakkor az Egyesült Királyságbeli Thomson, mely a Fritidsresorral és a Star Tour-ral együtt a német TUI leányvállalata, teljes mértékben újra indította vörös-tengeri útjait.

Hazánk külügyminisztériuma hétfői lapzártánk idején változatlanul az utazásra nem javasolt térségek és országok közt tartja számon mind Tunéziát, mind pedig Egyiptomot.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.