Egy nap a tunéziai fakultatív lehetőségek jegyében

A hétfői napot a fakultatív lehetőségek megismerésével töltötte a Best Reisen dolgozóinak és partnereinek csapata Tunéziában.

A reggelit követően Yasmine Hammamet volt az irány, ahonnan egy a középkort idéző kalózhajóval indult kirándulásra a study csoport. A túra alatt volt lehetőségük megmártózni a tengerben, az oda- és visszaúton pedig a kalózlegénység szórakoztatta a nagyérdeműt fakír show-val, vagy éppen az aktuális slágerekre táncolt egyszerre a hajó népes vendégtábora. A kirándulás után ebéd következett az aznapi szálláshelyen a Dar Khayam szállodában, ahol All Inclusive ellátás fokozta a tanulmányút résztvevőinek kedvét.

Délután pedig a határtalan szórakozásé volt a főszerep a Karthage Land vidámparkban. A csónakos hullámvasút, az 5 D-s mozi csak kettő a számos lehetőség közül, amely az önfeledt szórakozást segíti az idelátogatóknak, s amelyben a Bet Reisen képviseletében érkezett szakmabeliek is részt vehettek. Ezután következett a közeli Medina, ahol szuvenír beszerző körútjuk után egy kávé segítségével töltődött fel a csapat, miután egy-két henna festés is felkerült a kolleginák kezére-lábára. A vacsora után egy könnyű tengerparti séta a telihold fényében, szakmai eszmecsere a kellemes pool bárban, vagy éppen tánc a szálloda diszkójában volt a mintegy 30 fős társaság programja. Holnap pedig ismét új kaland: várja őket a Szahara...


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.