A Turkish Airlines magyar pilótája: Orosházáról a világ minden szegletébe

Albert Attila, a Turkish Airlines pilótája az Antarktisz kivételével szinte már az egész világot bejárta.

Az Oroscafé Staféta című sorozatának keretén belül - amelyben olyan orosházi születésű embereket mutatnak be, akik nem hétköznapi hivatást választottak - Albert Attilával, a Turkish Airlines pilótájával olvashatnak interjút.

Albert Attila 1972-ben született, és gyermekkorában a nagyapja nyomdokait követve vadászpilóta szeretett volna lenni. Ha az nem is, de pilóta lett belőle.

Nyíregyházán tanult repülőmérnöknek, és itt szerezte meg a kisgépes szakszolgálati engedélyét is. Az iskolai évek után a Malévhez jelentkezett, de várólistára került. 1999-ben megunta a várakozást, és Ausztráliába költözött, ott a kisgépes repülésben tevékenykedett. 2001-ben már újra Magyarországon volt, megszerezte a nagygépes jogosítását, és végül elkezdhetett dolgozni a Malévnél.

A légitársaság megszűnése után gyorsan kellett cselekdnie - így először a Hainan Airlines-hoz került volna, azonban kapott egy jobb lehetőséget a Turkish Airlines-nál. Eleinte Boeing B737 első tiszti beosztásban kezdett repülni, majd áthelyezték B777-re, nemrég azonban kapitányi megbízatást kapott a vállalattól B737-re, így visszatért ehhez a típushoz. Célja, hogy néhány éven belül kapitányként visszatérhessen a 777-esre,  amire minden esély megvan. "Az én foglalkozásomban mindenképpen egy szakmai csúcsot jelent majd" - teszi hozzá.

Attila az elmúlt években berepülte szinte az egész világot. Jelenlegi gépe, a 737-es jellemzően 5-6 ezer kilométeren belül mozog, ebbe Európa mellett a Közel-Kelet és Afrika is belefér, és rengeteg belföldi járatuk is van. A 777-essel viszont sok tengerentúli járaton dolgozott. Repültek Észak- és Dél-Amerikába, valamint a Távol-Keletre is "Az Antarktisz kivételével szinte mindenhol, minden kontinensen jártam már, sok érdekes és szép helyet láttam" - meséli a pilóta.

Attila elmondta, pilótának lenni nagyszerű dolog, de nagy felelősséggel is jár. Nincsenek ünnepnapok, akkor dolgoznak, amikor mások alszanak.

Az Attilával készült teljes interjút az Oroscafén olvashatja. 

Forrás: Oros Café


Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
A Kúria megsemmisítette a turistabuszok felhajtását korlátozó budavári rendeletet

A Kúria megsemmisítette a turistabuszok felhajtását korlátozó budavári rendeletet 

A Kúria Önkormányzati tanácsa – több indokra hivatkozva – 2024. október 1-jén megsemmisítette a vonatkozó rendelet buszos behajtásra vonatkozó szakaszait.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.
Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.