A vasútállomás a települések szerves részévé válik

Országszerte már a MÁV 24 vasútállomását üzemelteti helyi önkormányzat. Legutóbb, e héten Ecser vasúti megállója került önkormányzati üzemeltetésbe, együttműködésben a vasúttársasággal. Maglódon mindkét helyi állomást az önkormányzat üzemelteti tavaly óta kedvező tapasztalatokkal. A MÁV más városok, községek felé is nyitott az együttműködésre, valamint a települések részéről nagy érdeklődés mutatkozik, többel folynak tárgyalások a helyi állomások üzemeltetéséről - közölte kedden a vasúttársaság.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A helyben meglévő erőforrások révén kisebb ráfordítással működtethető egy-egy állomás. Dr. Korsós Boglárka, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: "Sikeres a MÁV 2011-ben indult programja, mely keretében önkormányzatoknak ad lehetőséget a helyi vasútállomás üzemeltetésére, a MÁV megfelelő támogatásával. Egyre több önkormányzat ismeri fel, hogy a vasútállomás a település szerves része, és a helyi közösség számára kiemelt jelentőséggel bír. A már sikeres tapasztalatokkal rendelkező maglódi példa minta értékű e téren, és jövőbe mutató az Ecser önkormányzatával most megkötött megállapodás."

Maglód a MÁV támogatásával tavaly üzemelteti mindkét maglódi - Maglód és Maglódi nyaraló - vasútállomást. Megújíották az állomás előtti parkot, térfigyelő kamerákat telepítettek a Maglódi nyaraló állomáson. Idén tavasszal Maglód állomásra is szerelnek fel kamerákat, valamint tervezik a helyi polgárőrség iroda oda telepítését. A Maglódi nyaraló állomáson nyílt büfé plusz szolgáltatást és munkalehetőséget jelent.

Ecser község önkormányzata kedden kezdte meg a helyi vasúti megálló üzemeltetését, a MÁV és az önkormányzat felelősségteljes megállapodása révén újra megnyitva a korábban bezárt várótermet.

A MÁV elsőként Gyömrőn hajtott végre az önkormányzattal közösen felújítást, s az ottani állomás üzemeltetését 2011-től a település végzi. A gyömrői példát a gödöllői önkormányzattal közösen felújított Királyi váró követte.

Egy 2012-es mintaprojekt során számos Balaton-parti állomás valamint a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal megújuló állomásai, megállóhelyeinek üzemeltetéséről kötött megállapodást a MÁV az önkormányzatokkal.

Tavaly tavasztól már olyan megyeszékhely is van, amely maga üzemelteti vasútállomásait: a MÁV-val megállapodva Tatabánya önkormányzata két helyi állomásról gondoskodik, ott pár hónap alatt komoly fejlesztések történtek és történnek, a város és a vasúttársaság szerepvállalásával.

A 2014. február 4-i adatok szerint a következő állomásokat üzemelteti önkormányzat: Balatonmáriafürdő, Balatonmáriafürdő-alsó, Balatonboglár, Balatonföldvár, Bicske, Bicske-alsó, Tatabánya, Alsógalla, Mőcsény, Ecser, Maglód, Maglódi nyaraló, Mende, Sülysáp, Szőlősnyaraló, Szentmártonkáta, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Zagyvarékas, Hatvan, Gyömrő, Martonvásár, Zebegény, Jászapáti.


HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom

HungaroControl: csökkent a Magyarország feletti légi forgalom 

Idén az eddigi legforgalmasabb hónap a június volt, amikor 97 232 légi jármű repült el az ország felett.
Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.