A veszteség után versenyképes stratégiát alakított ki a Malaysia Airlines

A diszkont légitársaságokkal is versenyképes lesz a struktúraváltás után a Malaysia Airlines a jóval rugalmasabb árképzés miatt - mondta Christoph Müller, a Kuala Lumpur-i légitársaság vezérigazgatója az Aviation Week légiközlekedési szaklap szerdai cikke szerint.

Az átalakítás alatt lévő társaság vezetője az ausztráliai CAPA légügyi konferencián beszélt a társaság jövőjéről. Mint mondta, a költségek jelentős lefaragása révén úgy tudnak majd versenyképesek lenni, hogy - szemben a többi ázsiai légitársasággal - nem indítanak, vagy szereznek részesedést diszkont formában működő vállalatban.

A vezérigazgató szerint egy-két évre lesz szükség a költségek megfelelő szintre szorításához, amiben a kormány is segítségükre van.

A Malaysia Airlines június elsején jelentette be, hogy megválik dolgozói mintegy harmadától, hatezer embertől és csökkenti nemzetközi járatai számát. Minderre azután került sor, hogy 2014-et jelentős veszteséggel zárták.

Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-200-as repülőgépével is légi szerencsétlenség történt 2014-ben, ezekben összesen 537-en haltak meg. Március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el a 370-es járatuk, míg július 17-én a 17-es járatot teljesítő gépet lelőtték Kelet-Ukrajna felett. A 370-es járatot azóta sem találták meg.

A Malaysia Airlines Malajzia nemzeti légitársasága 1947 óta működik, több mint 80 célállomásra repülnek 88 repülőgéppel.

Forrás: MTI


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.