A vidéki repülőterek és a Ryanair

Egyelőre nem tervez további, illetve újbóli járatnyitást az ír fapados légitársaság Magyarország meghatározó vidéki repülőterein.

A Budapest Airportot járatai megszüntetésével fenyegető Ryan Air korábban Sármellék és Frankfurt-Hahn illetve London-Stansted között már közlekedett. Mivel azonban a légikikötőt korábban üzemeltető, jelenleg felszámolás alatt lévő Cape Clear Aviation a légitársaság felé máig nem elégítette ki összes tartozását, a Ryanair nem tervezi korábbi járatai felújítását.

A légitársaság vizsgálta a pécsi járatindítás lehetőségét is. Tamás László, a légitársaság térségünkért is felelős értékesítési és marketing igazgatója elmondta: cége tárgyalásokat folytatott a Pécs2010 Menedzsmentközponttal. Tamás állítása szerint Ruzsa Csaba, a Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója elutasítólag reagált arra a felvetésre, hogy a Pécs2010 kulturális fővárosi rendezvénysorozat promócióra rendelkezésre álló 8 millió eurójából fordítson egy pécsi Ryanair járat beindítására, mely így Pécs2010 kellő hírvivője lehet a világ felé. De - tette hozzá Tamás - a pogányi repülőtér rövid kifutópályája miatt különben sem lenne alkalmas számukra. Tamás ugyanakkor reméli, hogy a májustól üzemelő Eszék-Frankfurt-Hahn járatból Pécs is profitálhat.

Műszaki kifogásai vannak az ír légitársaságnak az Airport Debrecennel (AD) szemben is. Tamás László elmondta: Debrecenbe egyelőre azért nem repülnek, mert a kifutópálya szélessége nem éri el a 40 métert. A helyzet ellenben az, hogy az AD aktív futópályájának mérete 40m x 2500m. Emellett a Ryanair flottáját adó Boeing 737-800-as típus számára a Seattle-i gyártó által előírt minimális pályaszélesség 31 méter. A debreceni betonon számos alkalommal landoltak már a fenti típus méreteit nagyságrendekkel meghaladó típusok - Il-76, Boeing 767 - is. Ugyanakkor maga a típus a nyári charterszezon alatt rendszeres vendég a repülőtéren - tájékoztatotta a Napi Turizmust Farkas András, az AD ügyvezető igazgatója. Farkas elmondta: sajnos a Ryanair műszaki kifogásai miatt további tárgyalásokig már nem jutottak a légitársasággal. Ugyanakkor úgy néz ki, nyár vége felé újból a tárgyalóasztalhoz ülnek a cívis város és az ír fapados illetékesei. Farkas úgy véli: örvendetes Ryanair megjelenése Magyarország második legnagyobb repülőterén, de változatlanul fontos, hogy a fapadosok nyújtotta point-to-point forgalom mellett a régió az AD révén összeköttetésbe kerüljön valamelyik jelentős európai gyűjtő-elosztó repülőtérrel is.

Ha járatot még egyelőre nem is indít az ír fapados Debrecenből, koloszvári ügyfélszolgálati központját áthelyezte a cívis városba. A Merlin Kft. által üzemeltetett ügyfélszolgálaton eleinte egy-két tucat, angolul beszélő munkatárs teljesít majd szolgálatot. Tamás László elmondta: az Erdélyből történő áttelepítésre a költséghatékonyság miatt volt szükség.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.