Irány az USA!

Mint arról korábban beszámoltunk, az airberlin a nyári menetrendben napi három járattal köti össze Budapestet Berlin-Tegel bázisán keresztül a világgal, de leginkább az Egyesült Államokkal – derült ki az utóbbi időkben sok változást látott airberlin és a Budapest Airport (BUD) közös szakmai eseményén, szerdán.

Ennek tudatában nyert értelmet a helyszínválasztás: az eseménynek néhány tálca kitűnő hamburger közreműködése mellett a budapesti Hard Rock Café adott otthont. „Előrejelzéseink szerint idén Magyarország és az USA között 450 ezer utas fordul meg, nagyon fontosak az átszállási lehetőségek” — jelentette ki Ritter Máté, a Budapest Airport járatfejlesztési menedzsere. Nem elhanyagolható létszám a BUD által idei évre várt 12 millió utashoz képest. Emlékeztetőül: tavaly 11,4 millióval zárt a Ferihegy. Két számjegyű növekedésük maghaladja a versenytárs Varsó-Chopin és Prága repülőterek bővülését, nem beszélve az európai 5%-os átlagról. „Mindezt nemzeti légitársaság nélkül” — vélte fontosnak kiemelni Ritter egy hazai hálózati légitársaság nemlétét.

Nemlétéért azóta is kárpótolnak egyebek mellett jelentős utasszámnövekedést hozó járatsűrítések nyomán nyíló átszállási lehetőségek. Így az airberlin hálózatán. Amellett, hogy Berlin a Ferihegy saját felmérései szerint az első 10 legnépszerűbb desztináció egyike, az airberlin az észak-amerikai forgalom mintegy 7%-át viszi el. Csak az USA-ba heti 84 járatra — a naponta repült New York és Chicago mellett egyebek közt Miami, Los Angeles, és idei újdonságként Orlando — szállhatnak át a cég düsseldorfi bázisán és az egyre szűkösebbé váló Tegelen. Az eredetileg nyugat-berlin repülőtereként épült Tegel idénre várt 18 millió utasa messze felülmúlja kapacitása határát, a Schönefeld helyén tervezett, sőt már évek óta — üresen — álló Berlin-Brandenburg repülőtér nyitása pedig továbbra is a jövő homályába vész. Sali Sándor, az airberlin magyarországi képviseletének vezetője szerint azonban, ami a hátránya egyben előnye is Tegelnek: gyorsan át lehet szállni. Az észak-amerikai járatok egy része kényelmesen rövid átszállási idővel érhető el. Bár a berlini átszállások viszik a prímet, a düsseldorfi, két átszállásos — elsősroban Fort Meyers és Miami felé — utak száma nőtt; az első negyedévben 200%-kal – tudtuk meg. Az USA-n belül a szintén oneworld-tag American Airlines teríti tovább az airberlin utasait.

Összességében a légitársaság budapesti átszálló utasainak száma 70%-kal emelkedett. A tavalyi mintegy 100 ezer ülésnyi budapesti kapacitása idén 130 ezerre növekszik. Az átszálló forgalom másik kiemelt területe Skandinávia. Stockholm, Koppenhága, Göteborg, Helsinki népszerűek a piacon nagy erőkkel jelenlévő Norwegian és egyéb fapadosok ellenére is. A dán fővárosba utazók száma már most háromszorosa a tavalyinak. Etihad partnerként plusz egy Abu Dzabi átszállással egészen Ausztráliáig repülhetünk airberlin jegyünkkel, Sydney-be akár naponta kétszer is. A szintén oneworld-tag orosz S7 légitársasággal együttműködve a FÁK-országokban olyan helyekre is adnak el itthon airberlinen keresztül jegyet, hogy „még én is meglepődök” — tudtuk meg Sali Sándortól. Ennél kevésbé meglepő, hogy a légitársaságban amúgy is tulajdonos Etihadnak eladott, és a TUI-val együtt közös vállalatként Európa legnagyobb szabadidős légitársaságának szánt NIKI Palma de Mallorca-ra, Tenerifére, Las Palmas-ra induló járataira szintén értékesítenek jegyet a magyar piacon.

Sali Sándor felhívta az utazási irodák figyelmét a csoportoknak adható számos kedvezményre, a kis- és középvállalkozásokat célzó törzsutas programokra, valamint a vállalati szféra számára egyénre szabott céges megoldásokra is.


Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.
Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta

Erősen indult a balatoni hajóforgalom a szezonnyitó óta 

A tavaszi szünet sikerét követően a májusi hosszú hétvége is minden várakozást felülmúlt a balatoni hajózásban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.