Air France járat 30 százalékban "zöld" kerozinnal

Az Air France Nizza és Párizs – Orly között teljesített járatot az eddigieknél jóval nagyobb arányban, 30 százalékban fenntartható kerozint használó repülőgéppel - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

A francia légitársaság a TotalEnergies, a Metropole és a nizzai repülőtér együttműködésének köszönhetően teljesítette a Nizza és Orly közötti, 6235-ös járatot.

Az Airbus A320-as üzemanyagához 30 százalékban kevertek fenntartható forrásból származó kerozint, amelyet a TotalEnergies hulladékból, illetve használt sütőolajból állított elő oudalle-i és Bouches-du-Rhône-i üzemében. A francia gyártású kerozin ISCC-EU minősítéssel rendelkezik, a 30 százalékos keveréssel 3 tonna szén-dioxid kibocsátását előzték meg.

Ezzel az Air France azt is tanúsítja, hogy lehetséges a helyi gazdaság, turizmus támogatása a járatok üzemeltetésével, és emellett a környezet lábnyom csökkentése, amelyet a társadalom is elvár a légitársaságtól.

Májusban teljesítette az Air France az első olyan hosszútávú járatot, amely részben a TotalEnergies által gyártott fenntartható kerozint használta, a két vállalat ezzel is elősegíti az alternatív üzemanyag gyártását Franciaországban.



Anne Rigail, az Air France vezérigazgatója azt hangsúlyozta, örömteli a járat teljesítése, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy csak a légiközlekedésben résztvevő vállalatok szoros együttműködése teszi majd lehetővé, hogy a fenntartható kerozin legyen az emissziócsökkentés elsődleges eszköze.

Alexis Vovk, a TotalEnergies marketing vezetője azt mondta, a fenntartható kerozin előállítása fontos üzletág lett a TotalEnergies számára, és ezzel az ENSZ klímacéljainak eléréséhez is hozzájárulnak. Emellett a régióknak is segítséget nyújtanak ahhoz, hogy energiaellátásuk zöldebb legyen. A TotalEnergies folytatja üzemei és termékei átalakítását, így 2050-re elérheti a nettó karbonsemlegességet.

Franck Goldnadel, a nizzai repülőteret üzemeltető Aéroports de la Cote d’Azur elnöke azt emelte ki, hogy a légikikötő húsz éve küzd azért, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátását, ennek eredményeként a közelmúltban megkaphatta a legmagasabb, 4+ szintű karbonakkreditációt. Az első fenntartható kerozinnal üzemelő járatot hét évvel ezelőtt indították egy tesztrepülés keretében, a repülőtér azóta aktív résztvevője a légiközlekedés karbonsemlegessé tételének.

A fenntartható kerozinról

A fenntartható forrásból származó kerozin már most is elérhető, és teljes életciklusra vetítve képes a szén-dioxid-kibocsátás jelentős, 80 százalékos csökkentésére. Tárolása, szállítása és felhasználása a már meglévő infrastruktúrával, technológiával is megoldható, ezért vezető szerepet szánnak ennek az üzemanyagnak a kibocsátás csökkentésében.


Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.
Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.
Megalkották a világ első napelemes lakóautóját

Megalkották a világ első napelemes lakóautóját 

Eindhoven Műszaki Egyetem 22 diákból álló csapata megalkotta a világ első napelemes lakóautóját.
Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában

Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában 

A pécsi Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanulóival ellátogattunk a Wizz Air kiképzőközpontjába.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.